Az SNP
elsődleges politikai programja Skócia függetlenné válása és újbóli csatlakozása az Európai Unióhoz önálló tagországként.
A párt Salmond vezetésével került először kormányra Skóciában a 2007-ben tartott skót parlamenti választások után, és a következő, 2011-es skóciai választáson – immár abszolút többséggel, a 129 fős edinburghi parlamentben 69 mandátumot szerezve – ismét kormányt alakíthatott. Az SNP jelenleg is a skóciai kormánypárt, mivel a legnagyobb létszámú frakciót alkotja a skót parlamentben, jóllehet abszolút többségét már 2016-ban elvesztette.
Alex Salmond második pártvezetői és miniszterelnöki időszakában, 2014 szeptemberében népszavazást tartottak Skócia függetlenné válásáról, de a referendumon az elszakadást ellenzők kerültek 55 százalékos többségbe. Salmond, aki a függetlenné válásért küzdő „Yes Scotland” kampánycsoport vezetője volt a népszavazás előtt, politikai pályafutása során végig a skót függetlenségért kampányolt. Álláspontja ugyanakkor az volt, hogy
Skócia független országként is megtartaná a brit uralkodót államfőjeként, a fontot fizetőeszközeként, és nem vezetne be útlevélellenőrzést az angol–skót határon.