Ralf Schumacher coming outja után megszólalt az exfelesége: Elherdáltam a legszebb éveimet, hiszen úgy tűnik, mindvégig hazudott nekem
A coming out a nőnek olyan volt, mint egy tőrdöfés a szívébe.
Kiderült: mindenben hasonlítanak egymásra.
Nyitókép: Ralf Schumacher Instagram-oldala
Július közepén felforgatta úgy a Forma–1 világát, mint a Schumacher család nyugalmát, hogy a hétszeres világbajnok Michael öccse, a királykategóriában 181 futamon hatszor győztesként végző Ralf coming outolt – írja a Blikk sportrovata. Sokévnyi házassága és válása után bejelentette, hogy meleg szerelemben él párjával Étienne Bousquet-Cassagne-nyal.
A lap szerint 49 esztendős expilóta és a nála 15 évvel fiatalabb szerelme a minap a Mc’Donals gyermeksegély programjának gáláján mutatkozott együtt, és a vörös szőnyegen a fotózkodás után a Bunte című német lapnak beszéltek a kapcsolatukról. Az is kiderült, hogy előtte közösen voltak Ralf fiának, Davidnak a születésnapján Salzburgban. Maga Ralf az interjúban csak erről a családi eseményről beszélt, de párja, Étienne elmondta, hogyan élte meg szíve választottja coming outját és mitől olyan kiegyensúlyozott és a kapcsolatuk.
„Úgy gondolom, párként elég erősek vagyunk ahhoz, hogy minden próbát kiálljunk. Az, hogy Ralf a nyilvánosság előtt is felvállal engem, az ő döntése volt, de természetesen előtte azért átbeszéltük a dolgot. A legelején volt emiatt némi stressz, de úgy érzem, mára mindenki tudomásul vette az új helyzetet, és lenyugodott. Szóval nincs okom emiatt panaszkodni. Miért is lenne, hiszen azzal élhetek együtt, akit szeretek, és a közös életünk nagyon szép” – magyarázta, majd arról beszélt, mi mindenben hasonlítanak egymásra.
Ezt is ajánljuk a témában
A coming out a nőnek olyan volt, mint egy tőrdöfés a szívébe.
„Nagyon hasonló az érdeklődési körünk. Szeretünk jókat enni, jó borokat inni, rajongunk a természetért, szívesen megyünk az edzőterembe, vagy sétálunk nagyokat, és a barátainkkal is szívesen vagyunk együtt. Azt hiszem, a hasonlóság miatt illünk ennyire jól egymáshoz…” – fejtegette, majd megfogalmazta legnagyobb vágyát:
Szeretném, ha örökké így maradna.
Ezt is ajánljuk a témában
Az egyik legolvasottabb német hetilap online változata szerint a volt Forma–1-es pilótát a barátai mellett az egész ország ünnepli.