Ralf Schumacher coming outja után megszólalt az exfelesége: Elherdáltam a legszebb éveimet, hiszen úgy tűnik, mindvégig hazudott nekem

2024. augusztus 18. 08:45

A coming out a nőnek olyan volt, mint egy tőrdöfés a szívébe.

2024. augusztus 18. 08:45
null

Nyitókép: Andreas Rentz / Bongarts / Getty Images

Ahogy arról júlis 15-én beszámoltunk, coming outolt Ralf Schumacher, Michael Schumacher öccse. A 49 éves férfi egy Instagram-posztban mutatta be párját, a bejegyzéshez pedig azt írta, hogy „a legszebb az életben, amikor olyan ember van melletted, akivel mindent meg tudsz osztani.”

A korábbi Forma 1-es pilóta exfelesége, Cora Brinkmann interjút adott a Der Spiegelnek, melyben kitért Ralffal való házasságukra is, amely 14 évig tartott 2001 és 2015 között – adta hírül a 24.hu

Bárcsak Ralf velem is közölte volna mindezt, vagy legalább szólt volna, hogy erre a bejelentésre készül. Versenyzői pályafutása közben keringtek róla furcsa pletykák a paddockban, kérdeztem is annak idején, mi ebből az igazság, de ő mindvégig tagadott. Sőt, azt mondta, képzelődöm, és menjek el pszichiáterhez. Ám ezek a pletykák az évek során egyre erősebbek lettek. Olyannyira, hogy már nem tudtam eldönteni, képzelődöm, vagy tényleg meleg a férjem. Kezdtem egy kicsit megbolondulni. De Ralf végig tagadott, én pedig vakon bíztam benne, az ő szava nekem szentírás volt” – mondta a nő az interjúban, aki hozzátette, a coming outról ő is a közösségi médiás posztból értesült. 

Ez a hír olyan volt nekem, mint egy tőrdöfés a szívembe. Hiszen tizennégy évig házasok voltunk, született egy gyerekünk, és én szerelmes voltam Ralfba”

„Most úgy érzem, hogy mindvégig csak kihasznált, és az egész házasságunk egy ordas nagy hazugság volt. Elherdáltam a legszebb éveimet, hiszen úgy tűnik, mindvégig hazudott nekem. Ha meleg, nem szerethetett” – hangsúlyozta Brinkmann. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felvidéki MAGYAR
2024. augusztus 19. 12:32
Büdös buzi!
daermon
2024. augusztus 18. 22:31
v.ö.: Hittem az asszonyban, mint a vezércikkben :D
ÁrPi
2024. augusztus 18. 14:50
Felidéződött bennem egy arhaikus, Csupasz Pisztoly filmjelenet, nem a trombitába okádás, hanem amikor Frank Drebin szakításkor odakiáltja Jane-nek: "Mellesleg, tudd meg, minden orgazmust színleltem!"
Mr.Woof
2024. augusztus 18. 13:16
Ezért kell engedélyezni a melegházasságot és nem vegzálni az lmbtq embereket újabb diszkriminatív törvényekkel, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Törekedni kell arra, hogy a magyarok elfogadóbbak legyenek, már általános suliban is erre kell nevelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!