Élő adásban figyelmeztette Putyin a nyugati hatalmakat – a világ lélegzet-visszafojtva figyel!

2024. október 27. 11:26

Az orosz elnök néhány héttel az amerikai elnökválasztás előtt módosította Oroszország nukleáris doktrínáját.

2024. október 27. 11:26
null

Nyitókép: Vyacheslav PROKOFYEV / POOL / AFP

Vlagyimir Putyin vasárnap közölte, hogy az orosz védelmi minisztérium különféle lehetséges válaszlépéseken dolgozik arra az esetre, ha az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei olyan nagy hatótávolságú nyugati rakétákkal segítenék Ukrajnát, amelyek Oroszország belső területeit is elérhetik – számolt be róla a Reuters.

Orosz tisztviselők szerint az ukrajnai konfliktus eddigi legkritikusabb szakaszába lépett. 

Oroszország hetekkel korábban felhívta az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek figyelmét arra, hogy ha Ukrajnának lehetősége lesz nyugatról szállított rakétákkal mélyen orosz területre csapást mérni, Moszkva azt súlyos eszkalációnak tekinti.

Putyin szeptember 12-én figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépés jóváhagyása a NATO-országok, az Egyesült Államok és az európai országok közvetlen belépését jelentené a konfliktusba. Moszkva szerint ehhez NATO katonai infrastruktúra és szakértelem szükséges lenne, hiszen a rakéták célba juttatását és kilövését nyugati műholdas adatokkal lehetne megoldani.

Putyin szerint már vizsgálják a lehetőségeket

A Kreml vezetője az orosz televízióban nyilatkozva kiemelte, hogy

egy ilyen fenyegetésre Moszkva megfelelő válaszlépéseket fog tenni, és számos lehetőséget vizsgálnak.

Az Egyesült Államok nem jelentette be hivatalosan, hogy engedélyezné Ukrajnának Oroszország elleni csapások végrehajtását, ugyanakkor egyes amerikai tisztviselők úgy vélik, ez nem hozna jelentős változást a háború kimenetelében. 

Az ukrán erők mindenesetre már most is nagy hatótávolságú drónokkal hajtanak végre támadásokat orosz területeken.

Putyin néhány héttel az amerikai elnökválasztás előtt módosította Oroszország nukleáris doktrínáját, amivel a Kreml jelezte aggodalmát a Nyugaton felmerült, Ukrajnából indított rakétacsapásokra vonatkozó viták miatt. Az új amerikai elnök háborúhoz való viszonyulása egyelőre bizonytalan: 

míg Donald Trump volt elnök a konfliktus lezárását ígéri, Kamala Harris demokrata alelnök folytatná Ukrajna támogatását.

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000126
2024. október 27. 13:35
🍓 ️ ­É­r­­t­­­é­­­k­e­l­­d­­ ­­­a­­ ­s­­­z­­e­­x­i­ ­­­p­­­u­­n­­c­­­i­m­a­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­­.­𝐗­𝟏­­­𝟖­­­.­𝐅­𝐔­𝐍
bszakonyi
2024. október 27. 13:34
Már megvan a rendelet,hogy külföldiek is lehetnek tisztek. Tehát NATO tisztek ülhetnek be a vezérlő állásokba. Úgy gondolják,hogy ezzel ki lehet cselezni az oroszokat. Végülis egy ukrán egyenruhás indítja a rakétàt.
kiss.istvan770
2024. október 27. 13:14 Szerkesztve
1913-ban a bankár maffia a FED magánbank, egyben „nemzeti bank” létrehozásával átvette a hatalmat az Egyesült Államok fölött. A következő célja a 3 európai nagyhatalom feldarabolása és tulajdonjogának megszerzése volt, ezért provokálták ki az első világháborút. Az Osztrák-Magyar monarchiát sikeresen szétverték, Németország alvó állapotba került. A Rothschild bankház Trockijt, a Warburg bankház Lenint bízta meg Oroszországban a hatalom átvételével. Sztálin először Lenint tette el láb alól, aztán Trockijt kényszerítette száműzetésbe, átvette a hatalmat, megakadályozta Oroszország feldarabolását és nem került a bankár maffia tulajdonába. A pénzügyi, politikai zsarolással kiprovokált második világháborúval csak Németország lett a bankár maffia tulajdona, a Sztálini SZU egyben és önálló maradt. Folytatás a következő hozzászólás:
kiss.istvan770
2024. október 27. 13:14 Szerkesztve
1991-ben a SZU a kommunista rendszer életképtelensége miatt szétesett, ez teremtett alkalmat a bankár-multi maffia következő háborús provokációjához. 5 milliárd dollár befektetésével egy banderista, neonáci vezetést segítettek puccsal hatalomra Ukrajnában, akik a támogatásukkal gyilkolni kezdték a 8 milliós orosz nemzetiség tagjait. Ezzel provokálták ki, hogy Oroszország az ukrajnai oroszok segítségére siessen. A maffia megvásárolta az EU vezetőit, - látszólag Oroszország elleni szankciókra kényszerítve felszámolta a maffia európai konkurenciáját, elszakította az olcsó orosz nyersanyagoktól. A Putyin által stabilizált „szegény” Oroszország az atomfegyverek és hordozórakéták fejlesztésére fordított pénzt, hogy atomfegyverekben teremtsen egyensúlyt a bankár-multi maffia tulajdonába került országokkal. A MAFFIA NEHEZEN ÉRTHETŐ MÓDON MÉGIS A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ KIROBBANTÁSÁN „DOLGOZIK”, ANNAK ELLENÉRE, HOGY EGY ATOMHÁBORÚT ŐK SEM ÉLHETNEK TÚL.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!