„Ez nem a jó magyarok és a gonosz, elnyomó szlovákok története” – újabb kiváló mozgókép született

Nyitókép és fotók: Hancsovszky.com

1945. augusztus 7-én, négy hónappal a felvidéki magyarság felszámolását célzó kassai kormányprogram meghirdetése után valaki robbanószerkezetet, feltehetőleg gránátot dobott a tornaljai csendőrőrsre, hogy így tiltakozzon több százezer magyar elnyomása ellen. Bár senki nem sérült meg, a tettest, egy 19 éves fiatalembert, Hancsovszky Bélát a népbíróság halálra ítélte. A fiatalember azonban nem nyugodott bele sorsába, és hihetetlen kalandok között megszökött a börtönből, majd sikerült elhagynia az országot.

„Hogy miért tettem? Senki sem kérdezte, hogy ők miért teszik mindezt!” A filmbéli Hancsovszky egyik kezdőmondata jól rávilágít arra az aszimmetriára, ami a konfliktusba kerülő két fél viszonyát jellemezte, s amelynek utóíze a mai napig érezhető. A filmben megszólaltatott történészek, Simon Attila és Popély Árpád sok kevéssé ismert részletet feltárnak: a magyarok kitelepítésének első hullámait, a népbíróságok könyörtelen működését, az égbekiáltó különbségeket a két világháború közötti, a diszkriminációt tekintve is liberálisabb csehszlovák világ és az újabb rezsim között. A játékfilmes részek az elkeseredésből születő elszántságot, a búcsúzás, elszakadás fájdalmát, majd a nyolcvan éve lezárt tornaljai történet utáni, elsősorban levéltári anyagokon nyugvó nyomozás izgalmait is bemutatják.

„Egy robbantással foglalkozó film mindig ellentmondásos megítélésű lesz, emellett ugyebár van benne nemzetiségi szál is – mondja lapunknak a producer-rendező, Laczkó Sándor. – Sokszor megkaptuk, hogy egy erőszakos cselekményt akarunk dicsőíteni, de aki elolvasta a forgatókönyvet, az tudja, nem erről van szó, ezért is tudtunk ilyen jó gárdát magunk mellé állítani.”

Igaz, mint hozzáteszi, jóval nagyobb filmről álmodtak, de a költségvetés kreativitást próbára tévő szűkössége ellenére úgy érzi, nem vallottak szégyent. Mint említi, nem volt könnyű az 1945-ös képet mutató külső helyszínek megtalálása, többek között ebben segített a két koproducer, Forgács Attila és Orosz Örs. Szemtanúval már nemigen találkozhattak, a témáról beszélni is tilos volt egykor, ráadásul Tornalját nagymértékben érintette a deportálás, a lakosságcsere, illetve a menekülés a kiépülő csehszlovák rendszer elől 1945–46-ban, így maradtak a levéltári kutatások és a történészek munkái.

A film műfaja, mint Laczkó kifejti, közelebb áll az amerikai, a Netflixen is látható dokumentarista stílushoz, mint a nyugat-európai cinéma véritéhez vagy a hazai dokumentumfilmes sztenderdekhez, „játékfilmes elemek és beszélő fejek váltakoznak”. Az erős játékfilmes szállal sikerült tömören bemutatni a 600-700 oldalas levéltári anyagnak a lényegét, arcot és karaktert adni a fiataloknak. „Azt is meg akartuk mutatni, hogy nem a jó magyarok és a gonosz, elnyomó szlovákok története ez” – hangsúlyozza a rendező. Rámutat: Tornalján gyakran egymás nyelvét is beszélték a más nemzetiségű lakosok, maga Hancsovszky egy szlovák kocsmárostól bérelt lakást. „Ám volt egy központi politikai akarat és egy erős propaganda. Erőszakkal, kitelepítéssel akarták megoldani a nemzetiségi kérdést, és volt, aki azonosult velük.”

A sajtóvetítést szeptember 24-én tartották Révkomáromban, amit nagy érdeklődés övezett. Azonban a több mint százötven kiküldött meghívó ellenére a szlovák média ignorálta az eseményt. Laczkó Sándor megjegyzi: a bemutató után a szlovák közmédia egyik rádiócsatornája, a televízió filmelőzeteseket vetítő műsora és a szlovák filmalap is megkereste őket. Vetítések országszerte lesznek, feliratozva szlovák többségű településeken, így Pozsonyban is. A rendező arra tippel, ezután lesz valamilyen reakció a szlovák sajtó részéről. Laczkó azt mondja, számít arra, hogy egyesek azzal támadják majd a filmet, kár felhánytorgatni a múltat, „ez is egy legitim vélemény, én viszont teljes mértékben indokolni tudom, nekünk miért fontos, hogy foglalkozunk vele”.

Hancsovszky Béláról ugyanis nemcsak a szlovákok nem tudtak, de a magyarok sem. A rendező biztos benne, hogy fel fog tépni néhány sebet a film. „Amikor Hancsovszky azt kiabálta a bíróságon, hogy »magyar ember nem fog a szlováktól kegyelmet kérni!«, azt is benne hagytuk, hiszen ez történt. Úgy nehéz lenne diskurzust folytatni, hogy az ember nem a valóság talaján áll” – mondja a rendező. Abban reménykedik, hogy a párbeszéd civilizált mederben folyik majd; a filmmel mindenesetre mindkét félnek feldobták a labdát, s várják, hogy valaki lecsapja.

„Bár értékmentőként én a materiális értékekkel foglalkozom, Laczkó Sándor filmjét is értékmentésnek tekintem” – fogalmaz lapunk kérdésére Orosz Örs koproducer. Hozzáteszi: Hancsovszky Béláé egyike azon történeteknek, amelyeket a sokkal nagyobb 20. századi tragédiáinkkal együtt igyekeztek elfeledtetni velünk. „Ezért tartottam fontosnak anyagilag és másképp is támogatni a produkciót – jelenti ki. – Ez a film nagy történelmi pontossággal és művészi igénnyel készült, ahogy egyébként a rendező korábbi négy történelmi alkotása is.”

***

A Hancsovszky című, 80 perces film a Fórum Kisebbségkutató Intézet égisze alatt készült, sok magánszemély, szervezet és felvidéki önkormányzat, illetve a Kisebbségi Kulturális Alap és a CEF – Közép-európai Alap támogatásával. A rendező-producer Laczkó Sándor, a koproducerek Orosz Örs és Forgács Attila, az operatőr Linn Patrik, a dramaturg Varga Emese volt. Utóbbi a rendezővel együtt a forgatókönyvet is jegyzi. Hancsovszky Bélát Hégli Bence játssza, a főbb szerepekben Oszlík Péter, Kilo Krisztina, Gál Tamás, Gál Réka Ágota és Kiss Szilvia látható. A már több nemzetközi díjat elnyerő művet október 4-étől vetítik a nagyközönségnek.