Németország és Magyarország újra egy oldalon áll – a létező legerősebb európai ellenféllel szemben
A kancellár is tart a kereskedelmi háború eszkalációjától.
Michel Barnier elővette a korábbi tüntetéshullám követeléseit.
Fotó: Ludovic MARIN / AFP
Reformtervet fog bemutatni Michel Barnier, az új francia miniszterelnök – írja az Euractiv. Az öt évre tervezett reformok alapjait azok a visszajelzések, panaszok és javaslatok fogják képezni, amit még a 2019-es, „sárga mellényesként” elhíresült franciaországi tüntetéshullám résztvevői juttattak el Emmanuel Macron elnökhöz.
Akkoriban, a tüntetéshullám során
Macron össze akarta gyűjteni a tiltakozók panaszait, amik be is érkeztek,
de a Covid, az ukrajnai háború és más akut válságok elterelték a figyelmet róluk.
Barnier most azt ígéri, ezek alapján „át akarja alakítani” Franciaországot. Ennek kapcsán leül a Gazdasági, Társadalmi és Környezeti Tanács elnökével, mely szervezet a francia döntéshozóknak ad tanácsot a szakpolitikák terén.
Emellett pedig a sárga mellényesek panaszgyűjteményét is megismerné, hogy ez alapján alkossa meg öt évre szóló reformtervét.