Rettegnek a demokraták? Már Hollywoodot is ráuszították Trumpra (VIDEÓ)

2024. szeptember 04. 15:34

Bohár Dániel hangsúlyozta: a Trumpról szóló életrajzi műnek hazudott „alkotásban”, olyan jelenetek is helyet kaptak, amelyekről már kiderült, hogy hazugságok.

2024. szeptember 04. 15:34

Nyitókép: Képernyőfotó

Bohár Dániel, a Megafonriportere egyik legutóbbi videójában arra hívta fel a figyelmet, hogy 

Amerikában a hatalmon lévő demokraták mindent bevetnek Donald Trump ellen.

Az újságíró szerint annyira rettegnek, hogy „felhívták a hollywood-i haverjaikat, hogy eljött az idő: professzionális audiovizuális lejáratásra van szükség. Vagyis mozifilmet kell készíteni Trumpról.”

Ezt is ajánljuk a témában

Elhangzott, hogy az már most kiderült, hogy a Trumpról szóló életrajzi műnek hazudott „alkotásban” 

olyan jelenetek is helyet kaptak, amelyekről már rég kiderült, hogy hazugságok.

Ilyen az a rész, amikor a filmben azt állítják, hogy Trump erőszakoskodott az első feleségével, Ivana Trumppal. Az alkotók mindezt annak ellenére tették be a moziba, hogy Ivana néhány évvel a válásuk után visszavonta azon állításait, hogy bármi nemű agresszió áldozata lett volna – emlékeztetett a riporter. 

Bohár arra is felhívta a figyelmet, hogy 

a szóban forgó filmet pontosan egy hónappal az amerikai választások előtt mutatják be.

A Megafon munkatársa gondolatait azzal zárta, hogy „félnek, és ez jót jelent. Bízom benne, hogy a patrióta amerikaiak nem eszik meg a szokásos globalista kamut!”

A rövid, videós összeállítást alább tekintheti meg:

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. szeptember 08. 17:56
gyaloggos 2024. szeptember 04. 18:07 SUMMA summarum: JELENLEG KAMALA HARRIS vezet egy orrhosszal," egy sorosnyival..
catalina11
2024. szeptember 05. 16:58
RasPutincatalina11 2024. szeptember 04. 17:29 A Sony vagy a kínaiak aki beszálltak Hollywoodi stúdiókba zsidók?' Sony: Tom Rothman was born in to a Jewish family in Baltimore, Maryland.
vandor-58
2024. szeptember 05. 14:30
Trumppal jobban járna a világ.
Reszelő Aladár
2024. szeptember 05. 09:28
Egy narratívának nem feletétlen kell igaznak lenni. Bátran lehet benne hazudni és rágalmazni, max az illető perel, de addigra a károkozás már megtörtént. Egyetlen választást se ismételtek még meg, mert valamelyik fél a kampányban hazudott volna ez kiderült és esetlen választók tömegei gondolták meg magukat ennek hatására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!