Ursula von der Leyen álmait meggyilkolva húzná ki a hanyatlásból Európát Draghi

Nyitókép: MTI/EPA/Julien Warnand

Az európai politikában már hónapok óta várják, s ma végre megérkezett Mario Draghi négyszázoldalas jelentése az európai versenyképesség javításának lehetőségeiről. Az Európai Központi Bank korábbi elnöke, Olaszország volt miniszterelnöke leginkább azért kapta meg a feladatot, mert a 2010-es évek elején, európai jegybankelnöki ciklusa alatt jelentős szerepe volt abban, hogy Görögországot, s ezáltal az eurozónát sikerült megmenteni a teljes bedőléstől. Ezzel egyébként Mario Monti és Enrico Letta után ő a harmadik olasz miniszterelnök, aki jelentést tesz le az EU elé a gödörből való kikecmergés irányairól.

Az Euractiv beszámolója szerint

miután úgy tűnik, mégsem igaz, hogy a dekarbonizációval anyagi jólét jár együtt. A jelentésben olyasmi is szerepel, ami az újraválasztott bizottsági elnöknek bizonyosan nem fog tetszeni: szerinte ideje beszélni az Európai Green Deal haláláról, ha a dekarbonizáció új, zöld munkahelyek létrejötte helyett „Európa deindusztrializációjához vezet”. A fosszilis energiaforrásokból való kiszállást sem lehet szerinte olyan gyorsan véghezvinni, mint azt Von der Leyenék tervezték, szerinte minimum az évtized végéig „a fosszilis energiahordozók továbbra is központi szerepet játszanak majd az energiaárazásban”.

az áramért 158, a gázért 345 százalékkal fizettetünk cégeinkkel többet, mint az USA, ami súlyos versenyképességi gond.

Draghi az energiát terhelő adók csökkentését is szorgalmazza, s kifejezetten ellenzi a tervezett új karbonvám (CBAM) bevezetését tekintettel arra, hogy az EU energiaintenzív iparágainak kibocsátása 2021 óta 10-15 százalékkal csökkent, s a beruházások, amelyekért versengünk, az összes többi régióban nem szembesülnek az európai dekarbonizációs célokkal, és még az itteninél jóval bőkezűbb állami támogatást is kapnak. A karbonadót az olasz exminiszterelnök egyenesen a nehézipar támogatására (!) fordítaná.

A Draghi-jelentés ugyanakkor számos terülten szorosabb európai együttműködést szorgalmaz. Jó szemmel nézné például, ha európai szintre emelnénk az iparpolitikát, azaz nem az egyes tagállamok támogatnák a maguk nemzeti bajnokait, hanem európai szinten döntenénk ezekről,

A Draghi-terv költségvonzata kapcsán a volt EKB-elnök nem kertel: szerinte Európa versenyképességének visszaépítése 800 milliárd euróba (317,7 ezer milliárd forintba), azaz duplaannyiba kerülne, mint amennyibe a második világháború utáni újjáépítés került. Mindezt Draghi közös európai hitelfelvételből finanszírozná, emellett elvonná a pénzt a szegényebb európai régiók felzárkóztatásától, és helyette az ipari, digitalizációs és innovációs politikák támogatásába tenne erőforrásokat.

A versenyképesség növeléséhez ráadásul le kellene butítani az EU számos versenyjogi szabályát is, például azokat, amelyek az európai cégek fúzióját gátolták eddig a védelmi, a telekommunikációs és a közlekedési szektorban. A fúziók szabályozásánál Draghi álláspontja szerint figyelembe kell venni, mennyi innovációs nyereséggel járhat egy-egy cégegyesülés, és olyasmi nem fordulhat elő még egyszer, mint hogy 2019-ben a Bizottság megakadályozta a német Siemens és a francia Alstom egyesülését egy nagy európai vonatgyártóvá –

Az EU versenyképességi problémái szerinte „egzisztenciális kihívást” jelentenek, azokat meg kell ordani, nem lehet továbbmenni abban a szellemben, hogy „konszenzust csak a halogatás teremthet”. „Ha nem cselekszünk, kompromisszumot kell kötnünk vagy a jólétünk, vagy a környezetünk, vagy a szabadságunk terén” – figyelmeztet Draghi. Csak egy termelékenyebb Európa lehet egyszerre vezető szereplő az új technológiák terén, viseltethet felelősséggel a klíma iránt, lehet önálló szereplő a világban, és tarthatja fenn a jólétét. Ellenkező esetben „le kell csavarnunk némely ambíciónkat, ha nem az összeset”.