Itt a legfrissebb felmérés – így áll Trump és Harris csatája

2024. szeptember 08. 16:10

Szakértők szerint sok múlhat a vészesen közelgő tévévitán.

2024. szeptember 08. 16:10

Nyitókép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS, Brendan Smialowski / AFP

Donald Trump egykori elnök és Kamala Harris jelenlegi alelnök szoros versenyben fordulnak rá a kampány célegyenesére a nyári hónapok után. 

Egyetlen tervezett vitájuknak tehát komoly tétje lehet

– húzta alá a New York Times.

A lap vasárnapi cikkében a Siena College közreműködésével készített közvéleménykutatás eredményeit ismerette. Ebőbl kiderült, hogy a szavazni akarók körében végzett felmérés szerint 

Trump egy százalékkal vezet Harris előtt,

ami a felmérés három százalékpontos hibahatárán belül van, és nagyjából változatlan a Times/Siena július végi felméréséhez képest. Jelen állás szerint tehát a republikánusok jelöltje 48, míg a demokraták aspiránsa 47 százalékon áll.

A lap megjegyezte, meglehet, hogy Trumpnak nehéz hónapja volt Biden visszalépése után, Harris pedig képes volt lelkesedést szítani a demokraták között, de ez a felmérésen nem látszik.

A New York Times arra is felhívta a figyelmet, hogy az országos eredmények összhangban vannak az elnökválasztást eldöntő hét csatatérállamban végzett felmérésekkel, ahol a két jelölt kvázi holtversenyben van.

Ezt is ajánljuk a témában

Sok múlhat a tévés vitán

Megjegyezték, hogy már csak szűk két hónap van hátra a modern amerikai történelem legrövidebb elnökválasztási kampányából, és mindkét jelöltnek alig van lehetősége megváltoztatni a választók véleményét.

Trump megítélése jobban rögzült, Harrisé több szavazó esetében azonban még változhat.

 A közvéleménykutatás szerint ugyanis a szavazásra készülők 28 százaléka azt mondta, úgy érzi, többet kell tudnia Kamala Harris-ről, míg Donald Trump esetében csak 9 százalékuk nyilatkozta ezt.

Szakértőket idézve a lap azt is leszögezte, sok múlhat a két elnökjelölt első és talán utolsó tévévitáján, amelyet kedden tartanak.

***

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2024. szeptember 08. 21:35
A Harrishez hadonló helyzetből induló Hillary 2016-ban az utolsó felmérések szerint Michiganben 48-44 arányban vezetett Trump előtt. Aztán Trump megnyerte Michigant. Rejtőzködő szavazók..
Takagi
2024. szeptember 08. 20:34
Ki hisz a felmérésekben?
Kormánypárti2
2024. szeptember 08. 20:32
Egy százalék? Akkor üdvözletem Trumpnak, veszíteni fog. ennély sokkal többet is el tudnak csalni a republikusok. Ennél sokkal több halott szavazójuk van.
videki-roka
2024. szeptember 08. 19:51
"A kegutóbbi beszédében amúgy 40 percen keresztül a nőmolesztálásairól mesélt, és az ezek miatti perekről. 🤦‍♂️" Az istenbarma két perben közel száz millát bukott el az egyik molesztált nő ellen, erre kiáll, és az összes (még éppen aktív) ügyvéde előtt 20 percig rágalmazza ugyanazt a nőt ugyanazokkal a hülyeségekkel :D Ha valaki erre a faszira azt mondja, hogy normális, annak újra kellene értékelnie az életét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!