Heroikus munka az ukrajnai gyermekekért – Minden nehézség ellenére kitartanak a beregszászi máltaiak, noha az adományok apadnak, a munkás kéz pedig fogy

Nyitókép és fotók: Mandiner-archív

Sikeres fejlesztés után, élményekkel tele érkeztek vissza Beregszászra – s onnan ki-ki a saját településére – azok az ukrajnai fiatalok, akik a Beregszász Járási Máltai Szeretetszolgálat és számos partnerszervezete, segítője révén intenzív fejlesztésekben vehettek részt Budapesten. A kéthetes programot az augusztus 20-ai tűzijáték megtekintése zárta. Hazájukban sajnos „másfajta tűzijáték megy”, ahogy Avar Gábor, a budapesti szervezésben segédkező johannita rend magyar tagozatának lovagja az ungvári TV21-nek fogalmazott. A hangsúly a fejlesztésen volt, amit a Kárpátalján tíz éve működő Pető-programban a budapesti Pető Intézettel közösen bonyolítottak le.

„2014-ben felmérésekkel indult az együttműködés, majd háromhetes turnusokban zajlott a fejlesztés” – idézi fel kérdésünkre Makuk János, a beregszászi szeretetszolgálat elnöke. Mivel helyben nincsenek petős konduktorok, Budapestről érkeztek a szakemberek a központi idegrendszeri sérüléssel élő ukrajnai fiatalokhoz, s időnként lehetőség nyílt egy-egy intenzív kezelésre a Villányi úti konduktív iskolában is. Azonban jött a koronavírus-járvány, és keresztülvágta a terveket, ekkor találták ki az online fejlesztést. „Öt év alatt számos, gyakran egészségügyi végzettségű kollégánk kísérte a fiatalokat, segítette a konduktor munkáját. Berendeztünk egy olyan teret Beregszászott, ahol van kamera, látja egymást a konduktor és a munkatársunk, s utóbbi a konduktor meghosszabbított kezeként, annak utasításai nyomán végzi a gyerekek fejlesztését” – számol be az innovációról az igazgató.

Aztán jött az orosz offenzíva, és fenekestül felforgatott mindent, beleértve a máltaiak életét. S nem csak a fejlesztés terén. Hatalmas igény mutatkozott a segítségükre a háború kitörésekor, ötezer négyzetméteres raktárat kellett azonnal kialakítani, és ahogy özönlöttek a kamionok az adományokkal, berendezni és az árut mozgatni. „Egyikünk sem volt logisztikus, de ma már mindannyian tudunk targoncát vezetni is” – eleveníti fel Makuk, hozzátéve: mivel a férfiakat besorozták vagy bujkálnak, szinte csak női dolgozójuk van, de nem volt mese, ők is beálltak targoncázni, kamiont pakolni, ha kellett. A kollégáknak mentálhigiénés foglalkozásokat is kellett tartani, mert nem könnyű úgy végigcsinálni a hetet, hogy a nők csak hétvégente tudnak találkozni a férfi családtagokkal a határ magyarországi oldalán. A harminc tagot és az önkéntesek alkalmi százait nem nézve nyolcan dolgoznak a szervezetben, s két év szünet nélküli munka után a közelmúltban voltak először nyaralni.

„Most jött tíz tonna joghurt, de egyre kevesebb adomány érkezik, ahogy Európa is fárad bele a háborúba és az inflá­cióba – jegyzi meg. – A legrosszabb, hogy az adományok apadásával egyre többször kell nemet mondanunk.” Az igények pedig nőnek, mint mondja, Beregszásztól Harkivig. „Jól kell segíteni, ez a legfontosabb” – teszi hozzá. Nemcsak a tárgybeli, de a pénzbeli adományozás is csökkent, s a pályázatról pályázatra finanszírozott szeretetszolgálat helyzete éppolyan bizonytalan, mint Makuk Jánosé. Ő, tekintet nélkül fontos társadalmi szerepére, bármikor megkaphatja a behívóját, hiszen még nem múlt el hatvanesztendős.

Mindezen körülmények között nehéz végezni a munkát. Ráadásul gyakori az áramkimaradás, és ilyenkor a napelemekkel, generátorokkal csak néhány óráig tudnak áramot termelni.

Mint mondja, nemzetiségi feszültségek nincsenek, nem is voltak. „Itt élt sokféle nemzetiség, tudtunk együtt élni és dolgozni, szerencsére a helyi hivatalosságokkal is jó a viszony, a feszültséget a hágón túl keltik, főleg a médiában” – mutat rá. Elmeséli, az onnan érkező emberek rácsodálkoznak, hogy minden médiariogatással ellentétben a magyarok segítőkészek és jószívűek. A máltaiak természetesen sosem nézik senki nemzetiségi, vallási vagy politikai hovatartozását: akinek segítség kell, annak segítenek.

Így jutottak el sokan a Pető-programmal Budapestre. Ezúttal hatan érkeztek, volt, aki már negyedszer, volt, aki másodszor járt a fővárosban. „Mindig nagyon várják az itteni alkalmakat. Budapesten nemcsak egy-egy órát, hanem intenzíven, egész nap foglalkoznak velük” – említi Makuk János. Némi uniós pályázati forrás elnyerése után a csúcsidőszakban egyetlen év alatt ötezer fejlesztést tudtak végrehajtani több száz gyermekkel.

A szülők rendkívül hálásak a lehetőségért, amit egyébként a szeretetszolgálat ingyen bocsát a rendelkezésükre, s ami tényleg segít a sérült gyerekeken, fiatalokon. „Sokan nálunk tanultak meg járni, beszélni; olyanok is, akiknél éveken keresztül nem sikerült érdemi előrelépést elérni” – mutat rá az igazgató. Volt egy halmozottan sérült kisfiú, aki se beszélni, se járni nem tudott, a Pető-módszernek köszönhetően azonban fél évvel később ki tudott állni az óvoda színpadára, és el tudott szavalni egy verset. Most is sokaknak lett stabilabb a járása, szemmel látható volt a fejlődés, abban lehet bízni, hogy a „házi feladatokat” otthon is folytatják majd. Az ilyen alkalmak motiválják az embert, hogy tovább csinálja – zárja az igazgató.

Tervben van beregszászi konduktorok képzése is. Ha ez megvalósul, sokkal könnyebb lesz helyben segíteni a sérült fiatalokon. De addig is csinálják, ahogy lehet.