Az őszi választások megrengették a német szövetségi kormányt, kétséges Scholz kancellár és a liberálisok helyzete.
Nyitóképen: Boris Pistorius és Olaf Scholz (fotó: CHRISTIAN CHARISIUS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)
Szeptember folyamán három tartományi választást tartottak Németországban. Amint arról lapunk is beszámolt, a keletnémet tartományokban, Szászországban, Türingiában és Brandenburgban tartott választásokon leszerepeltek a berlini kormány tagpártjai. A liberálisok (FDP) teljesen eltűntek a süllyesztőben, a Zöldek Türingiában és Brandenburgban estek ki a helyi parlamentekből, az Olaf Scholz kancellárt adó szociáldemokraták pedig 6 százalékot értek el Türingiában és 7 százalékot Szászországban.
A három kormánypárt együttes támogatása tehát alig tesz ki egy kis középpártot Kelet-Németországban.
A megszégyenülés csak a szocdemek esetében volt nem teljesen totális – mivel a most vasárnap Brandenburgban tartott választáson a helyben népszerű Dietmar Woidke miniszterelnök vezette szocdemek az utolsó pillanatban be tudták előzni a győzelemre készülő AfD-t – különösen a többi párt hozzájuk átálló szavazói segítségével.
A mérleg azonban így is brutális, teljesen leszerepeltek a szövetségi kormánykoalíció pártjai, Brandenburgban ráadásul a tartomány szívében fekvő Berlinben élő és dolgozó Olaf Scholz kancellár látványos távoltartásával jutottak sikerre a helyi szocdemek.
Mivel a normális ügymenet szerint épp egy év múlva, 2025 őszén lesz német szövetségi választás, felmerül a kérdés, mi lesz a leszerepelt kormánykoalíció jövője addig, és mi lesz egyáltalán Olaf Scholz kancellár sorsa?
Scholz, hogy mentse, ami menthető, most szózatot intézett a német néphez,
államférfiúként szorgalmazva az egységet. „Németország teljesen megosztott, azt hallom ezekben a napokban. A legfontosabb kérdésekben azonban mégsem vagyunk annyira más álláspontokon. Azt kívánom, hogy továbbra is beszéljünk egymással, nem pedig össze-vissza vagy elbeszélve egymás mellett. Mert ez nem arról szól, hogy ki kiabál a leghangosabban. A közép többsége sokkal nagyobb. A józanok, az állhatatosak sokkal-sokkal többen vannak” – fejtette ki a kancellár, részben a német népet, részben talán saját magát is győzködve a helyzet menthetőségéről.
Scholz egyúttal megvédte Ukrajna fegyverrel való támogatását is, szerinte a németek nagy többsége egyetért ezzel, de úgy, hogy közben Németország ne váljon a háború részesévé. A migráció ügyében pedig, fejtette ki Scholz, „a Kreml szócsövei” beszélnek extrém módra – de mégis úgy véli, a középen állók nagy többsége számít igazán.
De hiába Olaf Scholz bizakodása, a kormánykoalíció egyben maradása a tét és erről elmélkednek a vezető lapok hasábjain is.
az a kérdés, hogy a három párt közül ki kapcsolja ki először a „jelzőlámpa” (a koalíciós pártok színeire utaló kifejezés) fényeit.
Az egész hárompárti kormányzás a kezdetektől a folyamatos veszekedésről és véleménykülönbségekről szólt, ami odáig jutott, hogy ez lett a modern Németország történetének legnépszerűtlenebb kormányzata. A további hárompárti koalíció fenntartásának támogatottsága a német választók körében három és nulla (!) százalék között mozog.
Végtelen hosszan lehetne sorolni, hogy a három koalíciós párt közül kinek miért lenne oka a kormányzás felrobbantásának.
A Zöldek, akik az elmúlt években (sőt már Merkel kormányzása idején is) ráerőltették ideológiájukat a döntéshozatalra,
a több évre nyúlt társadalmi és nyilvánosságbeli mézeshetek után most már a bűnbak szerepébe kerültek, elfordulnak tőlük a tömegek, a kemény mag pedig azért elégedetlen, hogy mindez miért történhetett meg és miért nem tart már még előrébb a zöld forradalom.
A liberálisok (szabad demokraták), akik hagyományosan jobbára a CDU partnerei voltak, becsatlakoztak a szocdem-zöld koalícióba, de az első perctől nagy kérdés volt, hogy mit is vártak mindettől? A baloldali és zöld kormánybeli fősodor minden adandó alkalommal keresztbe tett a liberálisok gazdaságilag jobboldalinak mondható követeléseinek, az adócsökkentési elképzeléseknek, ahogy a józan ész, a szigor és a jog uralmának képviselete sem sikerült a közrend és a migráció terén. A baloldali-liberális kormánykoalíció legeredménytelenebb és leghaszontalanabb tagjaként,
eredeti terveikből mit sem elérve már az 5 százalékos küszöb alatt botladoznak a szabad demokraták.
Kérdés, hogy akár a koalícióban maradás, akár az abból való kiszállás tud-e még visszahozni valamit a párt népszerűségéből, vagy pedig törvényszerű, hogy kiesnek jövőre a Bundestagból.
Miután szinte láthatatlanná vált a keletnémet választásokon a támogatottságuk, Christian Lindner pártelnök azt nyilatkozta: „Egyvalami biztos, bátorságra van szükség mindenkitől. Vagy ahhoz, hogy dolgozzunk tovább egy vitatott koalícióban, jó dolgokat elérve az ország számára. De ahhoz is bátorság kell, hogy ha elérted a határaidat és nem éred el a várakozásokat, akkor új dinamikát kell beindítani” – fogalmazott Lindner, aki még egy esélyt ad a saját kormányuknak, hogy bátor döntéseket hozzanak a migráció, a növekedés és pénzügyi stabilitás terén az év végéig.
A szocdemek mint vezető kormánypárt helyzete szintén tragikus,
két keletnémet tartományban is épp, hogy bejutottak a helyi törvényhozásokba, országos szinten 14-15 százalék körül áll a nagy múltú egykori néppárt. Olaf Scholz támogatottsága 23-30 százalék körül mozog; és csak az a szerencséje, hogy egyébként a közvélemény-kutatásokban vezető CDU elnöke, Friedrich Merz is nagyjából ilyen támogatottsággal rendelkezik, ő sem mondható tehát lendületben lévő kihívónak.
Scholz helyzete ugyanakkor kérdéses: ő maga nagyon szívesen lenne jövőre is kancellárjelölt, de abba még másoknak és a szocdem párt egészének is lesz beleszólása. A német nyilvánosságban keringenek olyan elképzelések, hogy az amerikai Joe Biden elnök sorsához hasonlóan a jövő évi választásig lecserélik a kancellárjelöltet.
Az új jelölt pedig, ezt hallani, olvasni mindenfelé, Boris Pistorius lehetne.
Egy minapi felmérés szerint Pistorius jóval népszerűbb politikus, mint Scholz. A miniszter ugyanakkor eddig nem jelezte, hogy kancellári ambíciói lennének.
Az bizonyos, hogy a következő hetek az év végéig sorsdöntők lesznek: ha a Scholz vezette kormányzás csak a fokozódó szétesésről fog szólni, vagy ha konkrétan kilép egyik vagy másik párt a koalícióból, az megpecsételheti a szocdem politikus sorsát, és akkor út nyílhat egy másik jelölt fölemelése előtt. Ha viszont sikerül valahogy egyben tartani a több mint döcögő gépezetet, akkor Scholzcal a kormánykeréknél futhatnak neki a jövő évi választásnak a szocdemek.
Ahol pedig, már innen, egy év távlatából is felsejlik egy majdani újabb CDU-SPD nagykoalíció,
a rendszerkritikus kihívókkal szemben kormányon tartva a rendszer erőit. De addig még sok víz lefolyik a Rajnán és az Elbán.
Berlini politikusok attól tartanak, hogy az Ukrajnából Németországba érkező férfiak számának hirtelen emelkedése csökkenti a Kijevnek nyújtott katonai támogatás iránti lelkesedést.
Hollandia is a bevált recepthez nyúlhat.
Ez már rég nem vicc: Európa örökre megváltozott, a migráció lényegében aláásta a biztonságot Nyugat-Európában.
A Faktum elemzése szerint szeptember közepén Berlinben plakátok toboroztak önkénteseket az Ukrán Nemzetközi Légió nevében, miközben a kampány eredete és jogszerűsége homályos maradt.
A Merz-kormány már érzi, milyen az, ha veszélybe kerül az üzemanyag- és energiabiztonság. Egész Északkelet-Németország olaj nélkül maradhat.
Friedrich Merz kiengedte a szellemet a palackból.
Berlini politikusok attól tartanak, hogy az Ukrajnából Németországba érkező férfiak számának hirtelen emelkedése csökkenti a Kijevnek nyújtott katonai támogatás iránti lelkesedést.
Íme, ezek a „soha el nem hangzott mondatok” az „általuk nem ismert emberek” szájából.
