Történelmi lépésre készül Elon Musk, de emberéletek forognak kockán

2024. augusztus 23. 18:38

Az Apollo-holdprogramhoz képest sokkal veszélyesebb küldetésre készül a milliárdos.

2024. augusztus 23. 18:38

Nyitókép: Image Press Agency / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A SpaceX első privát űrsétára tett kísérlete lesz Elon Musk űrvállalatának eddigi egyik legkockázatosabb küldetése – írta meg a Reuters. A milliárdos vállalkozó, egy nyugalmazott katonai vadászpilóta és a SpaceX két alkalmazottja kedden indul egy módosított Crew Dragon űrhajó fedélzetén, majd két nappal később 20 perces űrsétára indulnak 700 km magasan az űrbe. A 400 kilométerre a Föld fölött keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS) eddig csak kormányzati űrhajósok próbálkoztak az űrben járkálással.

A SpaceX ötnapos küldetése egy ovális alakú pályán fog keringeni, 190 és 1400 km közötti távolságban,

ami a legnagyobb távolság, ahová ember az Egyesült Államok Apollo-holdprogramjának 1972-es befejezése óta eljutott. 

Több szempontból is a határokat feszegetik” – mondta Garrett Reisman, a NASA nyugalmazott űrhajósa egy interjúban. „Sokkal nagyobb magasságba mennek, sokkal komolyabb sugárzási környezetben, mint amilyenben az Apollo óta jártunk” – tette hozzá. A küldetést Isaacman, a Shift4 elektronikus fizetési vállalat alapítója finanszírozta, de nem volt hajlandó elárulni, hogy mennyit költött, a becslések szerint azonban ez több mint 100 millió dollárt tehetett ki.

Messze a Föld légkörének védőbuborékán kívül a Crew Dragon és az űrruhák elektronikáját tesztelik, miközben áthaladnak a Van Allen-öv egyes részein, egy olyan területen, ahol a főként a Napból áramló töltött részecskék megzavarhatják a műholdak elektronikáját és hatással lehetnek az emberi egészségre. A misszió lehetőséget nyújt a SpaceX számára, hogy olyan technológiákkal kísérletezzen, amelyek a jövőben egy esetleges Hold- vagy Mars-küldetés során is alkalmazhatóak lesznek.

A SpaceX illetékesei és a Polaris legénysége egy hétfői sajtótájékoztatón elmondták, hogy számos vészforgatókönyvet terveztek arra az esetre, ha a küldetés során valami rosszul sülne el, például oxigénszivárgás vagy a zsilipajtó újbóli bezárásának elmulasztása, de nem részletezték, hogy mik ezek.
 

 

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Intel
2024. augusztus 23. 20:14
Musk már többször nyilatkozta, hogy a Marsra akar költözni. Nincs vele tisztában, hogy az USA szövetségi állam kipereli a belét ezért. Élete végéig börtönben fog ülni a Trump támogatása miatt. Meg fogják semmisíteni. Bedarálja az államgépezet.
rockercicc
2024. augusztus 23. 19:46 Szerkesztve
Menjen inkább ez az autista geci egyedül, és ne is jöjjön vissza!
orokkuruc-2
2024. augusztus 23. 19:42
rasdi1 2024. augusztus 23. 18:59 Ami azt illeti, véleményem szerint az űrkutatás nem lehet milliárdos hobbi. .. sajna a környezetvédelem az lett. Akkor ez?
Megtalálta
2024. augusztus 23. 19:41 Szerkesztve
Oké, hogy ez is alacsony pályán fog keringeni, de egyből emberen akarnak tesztelni? Az egész SpaceX projekt elképesztő gyatrán áll, ahhoz képest, hogy Musk anno 2022 teherhajót, 2024-re emberes! küldetést vizionált a Marsra. Ha jól tudom épphogy sikerült egy rakétát fellőniük, ami nem robbant fel, épp csak visszaérkezéskor égett el. Ezzel a tempóval még a Holdutazás is megugorhatatlannak tűnik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!