Terrorveszély Taylor Swift koncertjén: az osztrák kancellár szerint a helyzet súlyossá vált

2024. augusztus 08. 06:12

A terrorveszély miatt törölt koncertek kapcsán már Karl Nehammer is megszólalt.

2024. augusztus 08. 06:12

Nyitóképünk csupán illusztráció! Fotó: Jade GAO / AFP

Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: törölték Taylor Swift három bécsi koncertjét, miután letartóztattak két gyanúsítottat, akik terrortámadást terveztek végrehajtani a világsztár egyik koncertjének helyszínén.

A 19 éves férfiakat Ternitzben és Bécsben fogták el, az osztrák szövetségi és tartományi rendőrség szerint mindkét gyanúsított „az interneten keresztül radikalizálódott és már a konkrét előkészületeket is végrehajtották a terrortámadás kivitelezéséhez”.

A támadás fő gyanúsítottja hűséget fogadott az ISIS-nak”

tették hozzá az állami szervek. Erről korábban itt írtunk.

„Keserű csalódás” – az osztrák kancellár is nyilatkozott

A Politico csütörtök hajnali cikke szerint a tervezett terrortámadás kapcsán időközben az osztrák kancellár is nyilatkozott. Mint Karl Nehammer fogalmazott: együttérez Taylor Swift keserűen csalódott rajongóival, ugyanakkor hozzátette:

a nyilvánvalóvá vált bécsi terrortámadás miatt a helyzet nagyon súlyossá vált.”

Mivel azonban „a fenyegetést korán felismerték, és elhárították, sikerült megelőzni a tragédiát” – tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

 

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mondeos
2024. augusztus 08. 09:00
Bécs a legélhetőbb város! Kisbetűs rész: -Koncerteket nem tartunk -Sötétedés után bezárkózunk. Bakker, ha ez a legélhetőbb akkor milyen lehet a többi???
laszlo 964
2024. augusztus 08. 08:24
A cím adás szerintem is szerencsétlen . Nagyon elfogultnak kell annak lenni, aki úgy látja , hogy a multikulturalizmus nem zsákutca! Az évszázadok alatt felhalmozott gazdagságát égeti el a nyugat a multikulturalizmus oltárán. Akkor lesz igazi baj ha csökkennek , elfogynak a támogatások. Ne legyen igazam
Aegopolis.
2024. augusztus 08. 08:21
Oszi Na vajon mi lehetett a kancellár célja azzal a mondattal, hogy "a fenyegetést korán felismerték, és elhárították, sikerült megelőzni a tragédiát”, ha nem a megnyugtatás? A Mandinernek ebből sikerült kihozni a "Terrortámadás Taylor Swift koncertjén" című cikket. Na, mindegy, felőlem aztán mindenki onnan nézi a világot, ahonnan csak akarja, de a segge végéről sokkal rosszabbul néz ki.
steinamanger-2
2024. augusztus 08. 08:03
TERRORTÁMADÁS, mi ez a kamu címadás, Pont hogy a felkészült osztrákok megelőzték. Az oroszoknál nem sikerült tavasszal, ott rengetegen meghaltak egy koncerten, valódi terrortámadásban: 2024. március 22-én, helyi idő szerint este 8 óra körül terrortámadás történt a Moszkva melletti Krasznogorszkban található Crocus City Hall(wd) koncertteremben. Az orosz Piknik együttes fellépésének kezdete előtt öt maszkos terrorista tüzet nyitott a közönségre automata gépfegyverekkel, továbbá felgyújtották a nézőteret, és bombákat is robbantottak, aminek következtében az épület kigyulladt. A támadásban legalább 139 civil vesztette életét, és közel 150 ember megsebesült, köztük gyerekek is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!