Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az erdészeti szakemberek szerint még több eszközre és internetre is szükség van.

Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Kovács Anikó
Őszre várható annak a térfigyelő kamerás rendszernek a kiépítése, melynek keretében Kovászna megyében kilenc kamerát szerelnek fel, míg a Brassói Erdészeti Őrséghez tartozó további négy megyében – Brassóban, Hargitában, Marosban és Szebenben – további 12-17 kamerát helyeznek ki. Így a rönkszállítás is követhetővé válik, valamint a falopásokat is megelőzhetik – nyilatkozta Nagy Dániel, az erdészeti és vadászati ellenőrzési igazgatóság vezetője a maszol.ro-nak.

Az erdélyi lap ismertette, hogy a kamerarendszer a SUMAL 2 továbbfejlesztését jelenti, és az országos helyreállítási tervből (PNRR) finanszírozza a környezetvédelmi minisztérium. Nagy elmondta, hogy a beüzemelési munkálatokat a Vodafone nyerte el, de az igazgatóság vezetőjének vannak kétségei az elképzeléssel kapcsolatban.
Ahhoz, hogy egy ilyen kamera normális paraméterek között működjön, azaz megvalósuljon az autók rendszámának leolvasása és a rakomány mennyiségének becslése, ahhoz 4G-s internet kell”
– tette hozzá.
„Kovászna megyében, a kollégákkal úgy becsültük, a stratégiai pontokra legalább 50-60 kamera kellene ahhoz, hogy a rönkszállítók se tudjanak cselezni, és a tolvaj se tudjon észrevétlen maradni. Ahol ereszkedik le a fával a völgybe, és feltétlenül el kell haladjon, mert nincs más út, oda kell az ilyen kamerákat elhelyezni. (...) De ez is egy kezdet” – vélekedett az erdészeti szakember. Hozzátette, ők
másfél évvel ezelőtt tettek javaslatokat arra, hova kellene helyezni a kamerákat, de azt a választ kapták, hogy ezt majd eldöntik Bukarestben.
A maszol.ro Nagy Dánielt idézve arra is kitért, hogy az országban vannak már egyébként az állami erdészetnek a faanyag-szállítmányok megfigyelésére kamerái. Maros megyében az erdészet saját költségen szerelt fel kamerákat, amihez az igazgatóságnak van hozzáférése, de azok nem a SUMAL 2 részeként valósultak meg – magyarázta a szakember.