Tatjána Sztanovaja, a Franciaországba menekült elemző úgy értékeli, hogy a politikus megszállottan titkolózik. Ha megszólal, akkor sem mond sokat, nehogy riogasson. Mark Galeotti, a RUSI, a brit fegyveres erők agytrösztjének szakértője szerint a bizonytalanságot lehetett tetten érni, amikor az állami tévé egy hete közvetítette a biztonságért felelős illetékesek tanácskozását.
– hangzott a parancs, de nem adott semmiféle használható stratégiát. Azaz Putyin elbújik, ha baj van. Elvárja, hogy mások elvégezzék a munka kemény részét, majd beáll a sikerek mögé. Ha viszont valami félresikeredik, akkor azért csakis mások lehetnek a felelősek.
A kurszki offenzíva kapcsán a lap azt írja: annak felszámolása hetekbe, hónapokba telhet. Ám az elnöknek nem kell tartania semmiféle palotaforradalomtól vagy ilyesmitől. Rendszere belátható időn belül nem omlik össze – mondják elemzők. Sztanovaja ennek magyarázatát abban látja, hogy az oroszok, főként az elit tagjainak többsége a legrosszabbra számít a háborúban, de rájött, hogy nincs alternatíva az elnyomó rezsimmel szemben. Azaz Putyin presztízse csorbát szenvedett, ám uralma nem.