Megölték a Hamász katonai vezetőjét is

2024. augusztus 01. 12:03

Mohammed Deife egy Khan Júnis térségében lévő tábor elleni izraeli csapás célpontja volt.

2024. augusztus 01. 12:03

Nyitókép: BBC

Az IDF és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat közös akciójában július 13-án a légierő célzott rakétatámadása ölte meg Mohammed Deifet, az Izrael elleni október 7-én elkövetett terrortámadás megtervezőjét és katonai parancsnokát, aki az azóta folytatott gázai háborúban az iszlamista fegyvereseket Jahíje Szinuárral, a Hamász gázai vezetőjével együtt irányította.

Ezt is ajánljuk a témában

A bejelentést azután tették, hogy az elmúlt hetekben egyre több bizonyítékot szereztek haláláról, és az elmúlt órákban hozzájutottak egy meg nem nevezett döntő bizonyítékhoz is arról, hogy az ellene végrehajtott merénylet Hán-Juniszban sikeres volt.

„Muhammed Deif mestergyilkos, a „gázai Bin Laden” 2024. július 13-i meggyilkolása nagy lépést jelent a Hamász katonai és kormányzati szervezetként történő felszámolása és a háború céljainak elérése felé” 

– írta Joáv Galant izraeli védelmi miniszter az X-en.

Izrael először huszonkét évvel ezelőtt próbálta likvidálni Deifet, aki akkor súlyosan megsebesült, de túlélte az akciót. Később is többször megpróbálták megölni, összesen hét merényletet élt túl.

Júliusban az izraeli vadászgépek fél napig köröztek a levegőben annál a pontnál, ahol hírszerzési információk alapján felbukkanását várták, és olyan erejű rakétákat vetettek be, melyek nem hagytak esélyt megmenekülésére.

Deif az elsők között csatlakozott a Hamászhoz, és már 1989-ben 16 hónapra letartóztatták az izraeli hatóságok azzal a váddal, hogy a terrorszervezet katonai szárnyában működött.

A börtönben hozta létre az al-Kasszám brigádokat izraeli katonák foglyul ejtésére. Ő tervezte a Hamász alagútrendszerét izraeli területek felé, és a Gázával szomszédos izraeli települések elleni rakétatámadásokat.

2002-ben túlélt egy olyan merényletet, melyben elvesztette az egyik szemét, egyik lábát és karját. Izrael a 2014-es Erős szikla hadműveletben is megpróbálta likvidálni, akkor felesége és fia életét vesztette, de ő túlélte az ellene irányított rakétatámadást.

(MTI)
 

 

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
id. Horváth József
2024. augusztus 03. 11:56
Mit igazol a Hamasz vezetök likvidálása? Azt, hogy a fogvatartott izraeli „túszok” biztonságban (beépült ügynökök védelmében) vannak!! Miért? Ha elrabolt családtagod fejéhez pisztoly van szegezve mernéd lelövöldözni a rablók vezéreit??
pulsarito
2024. augusztus 01. 16:09
Csak az a probléma, hogy az ilyen állami terrorcselekményekkel Izreal nem ér el semmit! A meggyilkolt vezető helyére más áll, és minden megy tovább, csak még durvábban! Azért azt jó lesz, ha Izrael is figyelembe veszi, hogy az ediggi legnagyobb támogató USA-ban lassan fordul a széljárás, és már nem olyen egyértelmű annak a megítélése, hogy az arab terror rossz, a zsidó terror jó!
robertdenyiro
2024. augusztus 01. 14:32
Minek ment oda.
Ízisz
2024. augusztus 01. 14:28
Z. Hja... Palesztin emberek közül válogatja ki Hamász a legjobb terroristákat... Óvodában már gyilkolására, bosszúra nevelik őket... Ahogyan az LMBTQ a gyerekeket... Mindkettőnek az lesz a normális amit gyerekkorában tanulnak... Tele van a gyerekkatonával a net... Allah dicsőségére!!! A palesztin embereket is ölik a terroristák, hiszen pajzsként használják őket, ahol civilek élnek, oda települnek, bízva abban, hogy Izrael nem fogja így bombázni őket... Az emberek meg büszkék, hogy védhetik őket, Allah dicsőségére!!! Így óhatatlan, hogy több civil hal meg mint kellene, maguk is tehetnek róla. Amikor meg menekülni akartak Izrael felhívására a palesztinok, nem engedte a Hamász!!! Izrael a terroristákat akarják megölni, nem a civileket!!! Bármilyen területi vita van Izrael és a Palesztinok között, nem az a módja a probléma megoldásának, hogy az iszlamista terroristák elkezdik ölni a civil embereket!!! Az iszlám tényleg a középkori életformát éli... Sariát követelnek németeknél!! ❗💯
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!