Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Őszintén szólva szörnyű, még soha nem láttam ilyet” – mondta az egyik szemtanú.

Nyitókép: Getty Images
Egy 11 éves kislányt és egy 34 éves nőt késeltek meg a londoni Leicester téren – írja a BBC.

A brit rendőrség az X-en közzétett bejegyzésében közölte, hogy egy férfit letartóztattak és őrizetbe vettek, hozzátéve, hogy a rendőrség nem hiszi, hogy „van még gyanúsított”.
A mentősök közölték, hogy a két áldozatot egy traumaközpontba szállították.
Egy bolti alkalmazott a BBC-nek elmondta, hogy „sikolyt” hallott, ezért „ráugrott a támadóra, majd elvette tőle a kést”. A 29 éves Abdullah, aki a Leicester Square-en a TWG teázóban dolgozik, elmondta, hogy közbelépett, hogy megállítsa a támadót, akinek véres volt az arca és a mellkasa.
„Hallottam egy sikolyt, kimentem, és láttam, hogy az egyik fickónál kés van” – magyarázta Abdullah.
„Abban a pillanatban, ahogy megláttam, ráugrottam a fickóra, és megragadtam a kezét. Letepertem és elvettem tőle a kést” – mondta.
Elmondta, hogy néhány másik férfi is odament segíteni, és „négy-öt” percig tartották a férfit, majd hozzátette, hogy azért döntött úgy, hogy cselekszik, mert „nem volt időm, egyszerűen nem gondolkodtam”
„Őszintén szólva szörnyű, még soha nem láttam ilyet”
– mondta Abdullah.