Felvonultak a páncélosok: új konfliktus robbant ki a szomszédban

2024. augusztus 31. 12:03

A koszovói rendőrség tagjai állig felfegyverkezve, páncélozott járművekkel vonultak szerb intézményekhez.

2024. augusztus 31. 12:03
koszovói rendőrök

A nyitókép illusztráció. Fotó: STRINGER / AFP

Razziát tartott a koszovói rendőrség a szerb kormány észak-koszovói szerveinek épületeiben péntek este, a szerb miniszterelnök határozottan elítélte Pristina lépését – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

A helyszíni beszámoló szerint a koszovói rendőrség tagjai állig felfegyverkezve, páncélozott járművekkel vonultak az intézményekhez négy észak-koszovói településen, ahol többségében szerbek laknak.

Elbert Krasniqi koszovói helyi önkormányzati miniszter a Koha Ditore című pristinai napilap szerint azt mondta, a cél a koszovóival párhuzamos szerb intézmények felszámolása volt. Milos Vucevic szerb miniszterelnök szerint viszont a helyi szerbeket akarták megfélemlíteni, ezért a nemzetközi közösség közbelépését sürgette.

Májusban az okozott feszültséget a két fél között, hogy a koszovói rendőrség a szerbiai postatakarékpénztár hat észak-koszovói kirendeltségén tartott razziát, majd bezáratta az intézményeket, mert szerb dinárt talált a széfekben, holott ez a pénznem már nem hivatalos fizetőeszköz Koszovóban. Washington csalódottságának adott hangot az akció miatt. Közleményükben úgy fogalmaztak: a rendőri fellépést nem egyeztették a nemzetközi partnerekkel, és alkalmas a feszültségkeltésre. Az Egyesült Államok pristinai nagykövetsége péntek este pontosan ugyanezekkel a szavakkal reagált a pénteki razziára.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsukiiii
2024. szeptember 01. 19:42
Hali,csak mint infó lehet őket hívni vadaknak,hegyi akarminnek de egy biztos,ha baj van összefogásban tanithatnak népeket,nem útlevélért rohannak, védik a területüket .A háborúban nincsenek győztesek,ha valami dühítő,az az mikor olyan emberek írnak véleményt akik csak filmben látták fegyvert , katonák sem voltak arról nem is beszélve fogalmunk sincsen hogyan élnek ott, kultúra, szokások ect ect kíváncsi vagyok mikor bombázták Szerbiát miért nem gondoltak az ott élő magyarokra??
Válasz erre
0
0
bpeti72
2024. szeptember 01. 01:21
Amúgy megérdemlik a szerb kutyák hogy megérezzék mi az a trianon.
Válasz erre
3
2
haxima
2024. szeptember 01. 00:04
leonardodicarpaccio 2024. augusztus 31. 19:27 Koszovóban a dinári-trák albánok a "bennszülöttek". A rácok a VII. században érkeztek a szomszédba (Raška), majd onnan terjeszkedtek. Bazmeg, te valami ukrán történész vagy? VII. század? A hatszázas évek, nagyjából a Honfoglalás előtt kétszáz évvel? Most azon túl, hogy mire milyen bizonyíték van (SEMMI) úgy 1400 év alatt hadd érezze már valami magáénak a területet. A " rácok csak akkor jöttek" a trák-albán izék meg ott estek le a fáról? Ja, leszarom, hogy a két hegyirabló banda közül melyiknek van igaza, de hogy lehet ilyen hülyeségeket mondani?
Válasz erre
4
1
Obsitos Technikus
2024. augusztus 31. 23:34
Ha kitör ott valami balhé, rájuk lehet fogni, ha felrobban a gázvezeték.
Válasz erre
4
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!