Én hűséges akarok lenni Európához akkor is, ha sokan temetik

Nyitókép: Dursun Aydemir / Anadolu via AFP

Én úgy szeretem Európát, ahogy a kenethozó asszonyok szerették még a halott Krisztust is. Még akkor is hűségesek voltak hozzá, amikor úgy tűnt, már nincs értelme. Akkor is szerették, amikor úgy tűnt, már nem segíthet. Könnyeik között akkor is bíztak Krisztus korábbi szavainak, tetteinek erejében, amikor úgy tűnt, hogy ő a legerőtlenebb. A sírhoz való zarándoklatukkal

Szerették, mert szerették. Nem valami miatt.

Én így szeretem Európát. Most úgy hullik alá az európaiság, mint Krisztus haldokló teste. A szemünk láttára hanyatlik alá mindaz, amit Európában nagyra értékeltünk. Pedig milyen csodálatosak Európa vallási és kulturális alapjai: a görög filozofikus gondolkodás, az igazságra törekvő római jog, az Istent és embert tisztelő zsidó-keresztény vallás. Hol van ma ezeknek nemcsak a tisztelete, hanem a megélése? Mintha kis közösségekbe, erős jellemű emberekbe költözne Európa lelke. Bízom Csoóri Sándor mondatában: „van úgy, hogy egy nemzet lelkét 10-12 ember hordozza.” Bízom az Ószövetség történetében: ha néhány kevés igazat talál az Úr a városban, megkegyelmez neki.

Én hűséges akarok lenni Európához akkor is, ha sokan temetik. A kenethozó asszonyok sem álltak át. Talán könnyebb lenne izgatott szemünket az ázsiai fejlődésre, a kis tigrisekre vetni? Ha nem elég Magyarország, menjünk Európa jobb vidékeire, de ha az sem elég, menjünk Ázsiába, mert most ott pörög a GDP? A jövőkutatók szerint a fejlődés minden szála Ázsia felé mutat: chipek, nyersanyag, munkaerő, sebesség… De tényleg ez a leglényegesebb a jövő szempontjából? Nem akarok a gazdasági haszon által űzött vad lenni, „jóléti migráns” a világ különböző pontjain. Az szolgai élet lenne.

Az önkéntesen vállalt valamilyen fokú szegénység mindig befektetés, hogy valami más legyen a fontos. 

Miben bíztak a kenethozó asszonyok a sír felé haladva, mikor a szemük már nem bírt többet sírni, mikor már csak utolsó gesztust akartak tenni? Talán bíztak abban, hogy amiket Krisztus tanított, azok továbbra igazak.

Talán abban bíztak, hogy emberszertő gesztusait folytatni kell: ahogy Ő lehajolt a betegekhez, meglátogatott családokat, megivott egy pohár bort velük – az ilyen szerető gesztusokat folytatni kell. Krisztus szavainak és tetteinek kell, hogy legyen ereje az Ő esetleges halála után is… Én így bízom Európa kulturális csodáiban, az itt létrejött irodalmi, filozófiai, teológiai magvakban, így bízom az európaiság földmelegében. József Attila hasonlítja hitét a föld melegéhez: „Az én hitem a földnek melegsége / És miként a föld szétosztja melegét / Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt, / Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.” Európa földmelegsége bizton hosszabb távú, mint a médiák hazugságai, az ideológiák csillogásai, a percemberkék politikája. 

A kenethozó asszonyok hűségét Isten azzal jutalmazta, hogy elsőkként látták a Feltámadottat. Én bízom benne, hogy Európa hűségesei is bízhatnak a feltámadásban. Nem tudjuk, a feltámadás csoda, isteni ajándék. A mi dolgunk hűségesnek lenni. Szeretetből.