Annyi késelés történik a németeknél, hogy most betelt a pohár, és törvényt szigorítanának

2024. augusztus 18. 16:30

Az új törvény 12-ről 6 centiméterre csökkentené a közterületen legálisan tartható kések pengeméretét. Hátha így sikerült gátat szabni a sok késelésnek.

2024. augusztus 18. 16:30
null

Nyitóképen: Nancy Faeser. Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Törvényi szigorítással kell gátat vetni a késsel elkövetett bűncselekményeknek – jelentette ki a Bild című lap vasárnapi kiadásának adott interjújában a német belügyminiszter.

Nancy Faeser arra reagált, hogy a német szövetségi rendőrség adatai szerint a vasútállomásokon az első félévben regisztrált 380 késes támadás emelkedést mutat ahhoz képest, hogy tavaly 650 ilyen támadást jegyeztek fel az egész év alatt. A mozgó vonatokon késsel elkövetett erőszakos cselekmények száma 2023-ban 196 volt, az idei első félévben 84.

A belügyminiszter elmondta, hogy a kidolgozandó új törvény 12-ről 6 centiméterre csökkentené a közterületen legálisan tartható kések pengeméretét, a rugós- és behúzható pengéjű kések viselését és használatát pedig teljesen betiltaná.

Noha Németországban már a jelenleg hatályos közlekedési törvény is tiltja az utasokra veszélyes tárgyaknak és anyagoknak a tömegközlekedési eszközökön való szállítását, a 16 német tartomány belügyminisztere a közelmúltban arra kérte a belügyminisztert, hogy egy új törvénnyel országos szinten is tegye egységessé a szabályozást.

(MTI)

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dorkoka
2024. augusztus 22. 19:26
Szerintem van értelme! Mert Hans aki eddig önvédelemből 12-őt hordott hogy betartsa a törvényt 6 cm-re csökkenti. Mohamed tudván ezt machetet szerez. Így létrejön a balosok álma, csökken az őslakosok által elkövetett cselekmény és(na titkon örülnek) nő a migránsok által elkövetett cselekmények száma.
fogas paduc
2024. augusztus 21. 08:14
A németek megragadták a lényeget! Akkor baltát ezek szerint tarthat magánál az ember.....
SigSauer
2024. augusztus 19. 07:03
Ezzel a nesze semmi, fogd meg jól, lóf@sz-látszatintézkedés tervvel maximum a legostobább németeket lehet talán “megnyugtatni”. Bár, ezek, amekkora birkák… Amíg nem szerzik vissza az önállóságukat és USA gyarmatként működnek, esélyük sincs visszakapni a régi Németországot. A sok migráns darab sz@rt meg vissza kellene toloncolniuk, emberi jogi f@szkodások nélkül… A sok megkéselt, megerőszakolt németnek hol voltak az emberi jogai?! Anyátok pics@j@t…
szilvarozsa
2024. augusztus 19. 06:56
És a törvény bevezetése után a migrik lecserélik 12 cm-es késeiket 6 cm-esre. Marhák!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!