Az is egyértelmű, hogy sem a liberális Renew képviselőcsoport, sem a Szocialisták és Demokraták frakció képviselőinek támogatására nem számíthat teljes mértékben.
Azt is fontos hangsúlyozni, hogy még a saját Európai Néppártjának (EPP) összes képviselőjére sem számíthat feltétlenül, mivel a frakció több tagja elégedetlen a zászlóshajónak számító európai zöld megállapodással, és fel vannak háborodva a környezetvédelmi jogszabályok miatt. A lap rámutatott, hogy
a titkos szavazás az Európai Parlamentben Ursula von der Leyen számára előnyökkel és hátrányokkal is jár.
Egyrészt a törvényhozók nyilvánosan kijelenthetik, hogy nem kedvelik őt, viszont titkos alkut köthetnek majd vele, többek között éppen ezért az sem kizárt, hogy a Patrióták Európáért csoport néhány tagja is támogatni fogja majd Ursula von der Leyent. Végső soron azonban az alternatívák hiánya és a politikai káosztól való félelem hajthatja majd Ursula von der Leyen malmára a vizet.
***