Légy önmagad, Európa!

2024. július 17. 05:41

A Néppárt helyett a Patriótáknak kell továbbvinniük a kereszténydemokrata stafétát.

2024. július 17. 05:41
Political Figures Attending NATO Summit
Huth Gergely
Huth Gergely
Magyar Nemzet

Nyitókép: Bettmann / Getty images

„A könyvespolcot bogarászva kezembe akadt Wilfried Martens sokszoros kereszténydemokrata belga miniszterelnök közéleti önéletírása, amely itthon Európa: Küzdelmek és győzelmek címmel jelent meg 2009-ben. A magyar kiadáshoz Orbán Viktor írt előszót. Talán sokan emlékeznek rá: Martens az Európai Néppárt akkori elnökeként 2006. október 23-án ott állt az Astoriánál a Fidesz–KDNP emelvényén Orbán mellett, de a forradalom 50. évfordulóján ünneplés helyett végig kellett néznie, amint Gyurcsány és Gergényi pribékjei emlékeztető oltást adnak a magyaroknak a kommunista elnyomás természetéből.

Miként az MTI híradása megörökítette, Martens az Astoriánál összegyűlt több mint százezer nemzetiszínű és árpádsávos zászlókat lengető tömeg előtt azt mondta:

»a magyar forradalmat a szenvedélyes vágy és a bizalomvesztés vezérelte, a polgárok pedig elsősorban a hazugságok miatt veszették el bizalmukat. A mostani zűrzavar is egy ember miatt van, ő az, aki az országot politikai és elsősorban erkölcsi válságba sodorta azáltal, hogy félrevezette az embereket.«

Azóta eltelt bő tizenhét év, és az Európai Néppártnak ma egy Manfred Weber nevű figura az elnöke, aki épp a napokban vallott színt a Süddeutsche Zeitungban, amikor arról beszélt, hogy a szociáldemokraták, a liberálisok és a kereszténydemokraták hárompárti szövetsége képezi a stabil Európa alapját.

Ma már nyílt téma tehát az uniós elit nagykoalíciója, pedig az erről szóló jövendöléseket pár éve, Weber elnökké választása és a Fidesz kiválása időszakában még konteónak minősítették a néppártban és a balliberális sajtóban egyaránt.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. július 18. 06:50
Szélsőjobbos söpredék nulla hatásfok,ez így van rendjén.
szendreila-0
2024. július 18. 06:32
Milyen érdekes! Csak egy rövid őszinte tiszta írás, és máris ugrik a vicsorgó beteg troll hadsereg. Szánalmasok vagytok aljadékok.
gyaloggos
2024. július 17. 16:39
pacoka! ORBÁN már régen azt teszi! A JÖVŐRE tesz MESÉS ígéreteket, és az EU -ban SZABADSÁGHARCOL MINDENKI, és MINDEN ellen, ELHINTVÉN itthon, hogy mindenki MAGYARORSZÁG ellen van odakünn! A KÖZELMÚLT, a JELEN KATASZTROFÁLIS eredménytelenségéről MÉLY csend mindig!
pacoka
2024. július 17. 16:31
Orbán Brüsszelből akarja megnyerni a 2026- os választást, mert úgy tűnik Magyarországon már nem övé az egész terep. Szarik ő Európára, de sajnos főleg Magyarországra. Csak a hatalom. Semmi más.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!