Kína aszteroida-elhárító kísérletbe kezdett

2024. július 12. 21:21

Egy nemrégiben közzétett tudományos programterv szerint a kínaiak még 2030 előtt egy küldetést indítanak, amely célpontja egy 30 méteres aszteroida lehet.

2024. július 12. 21:21
Asteroid Retrieval Robotic Mission (ARRM) Spacecraft Illustration

Nyitókép: Adrian Mann/Future Publishing via Getty Images

Kína az aszteroida-elhárító képességeit erősíti, és bolygóvédelmi terveit fejleszti. A kínai űrügynökség kinetikus eltérítést tervez, amely során egy aszteroidát nagy sebességű becsapódással térítenének el. A kínai tudósok együttműködnek ukrán kollégáikkal is, valamint kereskedelmi műholdrendszereiket is a veszélyes objektumok megfigyelésére használják – írta meg az Index.

A NASA után a kínai űrhivatal is megvizsgálja, hogy lehetséges-e egy aszteroidát kinetikus becsapódással eltéríteni. 

Egy nemrégiben közzétett tudományos programterv szerint 2030 előtt egy küldetést indítanak, amely célpontja egy 30 méteres aszteroida lehet.

A potenciális célpontok között szerepel a 2019 VL5 és a 2015 XF261, de a tényleges célpontot az indítási ablak meghatározásakor választják ki. A küldetés két eszközt tartalmaz: egy nagy energiájú becsapódó egységet és egy megfigyelő egységet, amelyek hónapokkal később érkeznek meg a célponthoz.

A megfigyelő egység egy évet töltene az aszteroida körül, adatgyűjtéssel. Nagy felbontású színes kamerával, 3D lézeres detektorral, radarral és poranyag-elemző eszközökkel lenne felszerelve, amelyek lehetővé tennék az aszteroida belső szerkezetének vizsgálatát.

Kína már régóta fontolgatja bolygóvédelmi programja kibővítését

Az első tervek még 2023-ban láttak napvilágot, és a 2019 VL5 aszteroidát célozták meg, ahová 2025-ben indították volna a kinetikus csapásmérőt. „A küldetés 2027-ben indulna egy Hosszú Menetelés-3B rakétán” – közölte Wu Weiren, a kínai holdprogram főmérnöke és a Mélyűrkutató Laboratórium igazgatója.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. július 13. 07:29 Szerkesztve
30 méteres aszteroida? Nahát, micsoda véletlen, az pont akkora mint az amerikai űrállomás. Akkor nemcsak aszteroida ellen lesz jó. Vagy inkább az a valóság, hogy az aszteroida csak kísérleti egér, és nem az a fő felhasználási terület? De marketingszövegnek jól hangzik. Űrháború van javában, nem kell itt maszatolni.
Atti bá
2024. július 13. 06:35
Akinek van rá pénze azok hasonló dolgokkal is foglalkoznak, akiknek meg nincs azok az űrháborúról filozofálnak és közben másra mutogatnak, hogy lopják a tudományukat, ami soha nem volt az övék.
pandalala
2024. július 13. 01:34
" sexykitty-136 Összesen 11278 komment " 1-2 nap alatt .... na, mennyetek a pitlibe, mandi!!! ...... :-((
pandalala
2024. július 13. 00:31
sajna, szegény Bruce Willist már nemigen lehet a témáról kikérdezni .... :-((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!