Ez Ukrajna B-terve: Kijevben már arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri a választásokat

Magyar Péter ukrán kémként azonosított szimpatizánsának „biztos információja” van arról, mit fognak tenni. És ezt egy podcastban el is mondta.

Egy palesztin merénylő szándékosan hajtott autójával a Crifin nevű laktanya előtti buszmegállóban várakozók közé, életveszélyesen és súlyosan megsebesítve két embert. Három tartalékos határőr-katona és egy rendőr szemtanúja volt az esetnek, és agyonlőtték a gázolót.

Kép forrása: Chris Tobin/Getty Images
A kelet-jeruzsálemi palesztin merénylő autóval szándékosan a Crifin nevű laktanya előtti buszmegállóban várakozók közé hajtott, egy embert életveszélyesen, egy másikat súlyosan megsebesítve.

Három, véletlenül arra járó tartalékos határőr-katona és egy rendőr szemtanúja volt a történteknek, majd agyonlőtte a gázolót.
A rendőrség egyértelműen terrortámadásnak nevezte a gázolást, ugyanis a terrorista először az emberek közé hajtott, majd eltávolodott, visszafordult és újra megtette.
A négy áldozatot a közeli Aszaf Harofe nevű kórházba szállítottak, ahol az orvosok arról számoltak be, hogy egyikük sebesülése életveszélyes, egyiküké súlyos, s mellettük egy ember közepesen, és egy negyedik könnyebben sebesült meg.
(MTI)