A tüntetők a Union Station előtti téren álló szobrokat és szökőkutakat megrongálták, azokra többi között a Hamász iszlamista terrorszervezetet éltető feliratot festettek, és Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak.
A hatóság közlése szerint a megmozdulásra kiadott engedélyt a tüntetés idején visszavonták, és a tömeget távozásra szólították fel. A rendőrség ezt követően avatkozott be. Helyszíni felvételek szerint a tüntetők eltávolították a pályaudvar előtti zászlórúdról az amerikai lobogót, és helyére palesztin zászlókat húztak fel. Ezt követően meggyújtották az amerikai zászlót, valamint elégették a Benjamin Netanyahu, izraeli kormányfőt ábrázoló bábut.
A területért felelős rendőri hatóság közölte, hogy a tüntetés felszámolása után megkezdték a rongálás nyomainak eltüntetését, ami több napon át tarthat.