A német média nem meri firtatni a Bundeswehr „hadrafoghatóságát” – a BILD volt főszerkesztője a Mandinernek!

Fotó: MCC

Kai Diekmann, a Storymachine alapítója,15 éven át volt főszerkesztője Németország legnagyobb újságának, a több mint napi 1 millió példányszámban megjelenő BILD-nek. A Springer-Verlagtól való távozását követően 2017-ben társalapítója volt a Storymachine berlini PR-ügynökségnek, és megalapította a Der Zukunftsfonds digitális vagyonkezelő céget. Diekmann 2010 és 2022 között a Times Newspaper Holdings Limited igazgatótanácsának tagja. Most az MCC Feszten fog előadni, a Mandinernek pedig a média változásáról, az újságírók szerepéről és a tabusított német közéleti témákról beszélt. Interjúnk!

*

Az „Ich war BILD” című könyvében hosszú és mozgalmas újságírói pályafutásáról ír. Hogyan látja, hogyan alakul a hagyományos nyomtatott sajtó szerepe a digitális korban?

Ellenkérdés: Eszébe jutna bárkinek is Taylor Swift sikerét azon mérni, hogy hány lemezt adott el? A lényeg a következő: 

 Független újságírásra van szükségünk. És szilárd meggyőződésem, hogy ez az újságírás egyre inkább digitálisan fog terjedni. Ennek egyszerűen köze van a médiatér szerkezeti változásához és a mai teljesen más médiahasználati szokásokhoz. A gyerekeimnek soha nem jutna eszükbe elmenni egy újságárushoz, hogy nyomtatott újságot vegyenek. Kétség esetén a közösségi médiából tájékozódnak. Végső soron nem a formátumról van szó. Hanem a tartalomról. A médiaipar helyesen teszi, ha az új digitális technológiákat nem fenyegetésnek, hanem lehetőségnek tekinti. Segítségükkel még jobban tudjuk azt csinálni, ami a lényegünk: a történetmesélést.

Ez lenne az újságíró feladata?

A kollégáimnak mindig is azt az üzenetet közvetítettem: 

A digitális világ pedig még izgalmasabbá teszi a történetmesélést, mint amilyen az korábban valaha is volt. A papír egy nagyon korlátozott médium. Meghatározott kiadási ritmusa van, a tér korlátozott, a kifejezési lehetőségek korlátozottak, nincsenek mozgóképek és hangok. A digitális világban valós időben, számtalan kifejezési lehetőséggel mesélhetek történeteket, és ebben a tekintetben az újságírásban nem a médium számít, hanem az, hogy hogyan használom ki az új lehetőségeket a történetek elmesélésére. Természetesen a nyomtatott sajtónak mindig is lesz helye. Mindig azt mondom, hogy még mindig vannak lovak, de senkinek sem jutna eszébe lovon menni az irodába. A digitális stratégiánkkal teljesen más lehetőségeink voltak arra, hogy elérjük a közönségünket. Fénykorában a nyomtatott BILD újságot mintegy 12 millióan olvasták. Ma az online cikkekkel és a közösségi médiával együtt a BILD összesen több mint 30 millió embert ér el, ráadásul fiatalabb korban, mint korábban. Ismétlem, a digitális világot és az új technológiákat nem szabad az üzleti modellünkre nézve fenyegetésként felfognunk, hanem határozottan, két kézzel kell felkarolnunk őket, és minden lehetőséget ki kell használnunk.

Ön első kézből tapasztalhatta, hogy a média hogyan tudja befolyásolni a politikai eredményeket. Véleménye szerint hogyan tudják az újságírók ma megőrizni integritásukat és ellenállni a politikai nyomásnak?

Németországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban újságírói paradicsomban élünk. Egyetlen újságírónak sem kell attól tartania, hogy üldözik vagy akár letartóztatják, ha végzi a munkáját, és azt teszi, amit az újságírásnak tennie kell: a függöny mögé néz, megvizsgálja a produkciók valóságtartalmát, keresi a hibákat. Természetesen mindig vannak olyan kísérletek, amelyekkel nyomás alá akarják helyezni az újságírókat, fenyegetni akarják őket, hogy megakadályozzák a kedvezőtlen tudósításokat. Ez szinte mindig visszafelé sül el - az érintett politikusok számára! Vegyük például a BILD riportját az akkori szövetségi elnökünkről, Christian Wulffról, akinek a magán házfinanszírozása sok kérdést vetett fel. Ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdéseinkre, Wulff üzenetet hagyott a hangpostámon, és következményekkel fenyegetőzött, amennyiben a cikket nyilvánosságra hozzák. A hívás nyilvánosságra került, és alig néhány héttel később Wulffnak le kellett mondania szövetségi elnöki tisztségéről. 

Teljesen más a helyzet, ha valaki olyan országokban dolgozik újságíróként, mint Törökország vagy akár Oroszország: az életét vagy legalábbis a szabadságát kockáztatja, ha olyasmit mond, amit a hatalmasok nem akarnak hallani. Ők azok a kollégák, akik valóban tiszteletet és megbecsülést érdemelnek – és akik megérdemlik a legteljesebb szolidaritásunkat.

A Borisz Kálnokyval folytatott 2023-as budapesti beszélgetésén említette a valódi sajtószabadság hiányát. Ön szerint milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy Németországban és máshol is sokszínűbb és függetlenebb médiavilágot teremtsenek?

Németországban a véleménynyilvánítás szabadságát az Alaptörvény 5. cikke egyértelműen szabályozza. Ezt senki sem kérdőjelezi meg – kivéve talán néhány túlbuzgó médiajogászt, akik időről időre hepciáskodnak. 

 Néha olyan fekete-fehér, mainstream módon publikálnak, hogy az ember kétségbeesik. Vegyük például Gerhard Schröder volt német kancellárral való bánásmódot, akivel nincs személyes politikai kapcsolatom. Schröder minden bizonnyal hibákat követett el az Oroszországgal és Vlagyimir Putyinnal való kapcsolata során, méghozzá súlyos hibákat – de ez azt jelenti, hogy a médiának nem szabad emberként kezelnie és ki kell közösítenie? Szövetségi kancellárként ugyanez a Schröder államférfiként cselekedett, és nagy dolgokat ért el Németország számára: mind az iraki háborúban való távolmaradás, mind az Agenda 2010 tekintetében, amely 15 éven keresztül egyedülálló gazdasági fellendülést hozott Németországnak. Vajon ez nem része az ő mérlegének és életművének értékelésének is? Szeretnék több bátorságot látni sok kollégától, hogy szembeszálljon az állítólag politikailag korrekt mainstreammel. Egyébként egy olyan ember, aki ezt újra és újra megteszi Németországban, az Gabor Steingart a „Morning Briefingben”!

Melyek azok a témák, amelyek ma Németországban leginkább „tiltottnak” vagy „tabunak” számítanak? Hogyan közelíthetik meg az újságírók ezeket a témákat?

Ez az USA politikai táborainak reflektálatlan megítélésétől (republikánusok=rossz, demokraták=jó) 

 a közel-keleti fegyveres konfliktusokig terjed. Jelenleg azt szeretném, ha széles körben és intenzíven írnának és vitatkoznának a német vezető szerep szükségességéről Európában. De még a Bundeswehr „hadrafoghatóságáról” sem merünk beszélni – ez túl sok valóság lenne a nyilvánosság számára.

Ha visszagondol a pályafutására és az olyan anekdotákra, amelyeket megosztott, mint a Putyinnal való találkozása és a Merkellel elmaradt ebédje, mennyire fontos az újságírók és az alanyok közötti személyes kapcsolat a hírek alakításában?

A történelem nem elkerülhetetlenül történik, és nem követ semmilyen törvényszerűséget:

 Azt mondanám, hogy mindig attól függ, hogy a döntő helyzetekben ki és hogyan határozza meg az irányt. Attól függ, hogy két ember ki tud-e jönni egymással és bízik-e egymásban. Vegyük csak Mihail Gorbacsov és Helmut Kohl kapcsolatát. A kettejük közötti bizalmi kapcsolat tette végül lehetővé Németország újraegyesítését a NATO-n belül. Ezért fontos számunkra, újságírók számára, hogy minél közelebb kerüljünk a szereplőkhöz, ha exkluzív híreket akarunk. Vegyük például a német labdarúgó-válogatottat: a BILD olvasói joggal várják el, hogy a következő nemzetközi mérkőzés előtt időben és mindenekelőtt kizárólag az újságjukban olvashassák a csapat felállását. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a BILD sportvezetője megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik a válogatott edzőjével, és közel áll hozzá. Ugyanez vonatkozik a politikára is. Persze nem könnyű elérni, hogy a politika közelsége ne korrumpáljon. Ez egy egyensúlyozás, ami néha jobban, néha rosszabbul működik.