Az Európai Bizottság példátlan lépéssel szúrt oda Magyarországnak

2024. július 10. 11:09

Egyetlen EB-képviselő sem jelent meg a soros elnökség által szervezett miniszteri találkozón – előtte Orbán Viktornak sem találtak helyet, hogy a hagyományoknak megfelelően felszólalhasson az Európai Parlament első plenáris ülésén.

2024. július 10. 11:09

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Az Európai Bizottság képviselője hagyományosan részt vesz minden, az Európai Unió Tanácsának elnöksége alatt tartott miniszteri találkozón, ám legutóbb senki nem jelent meg a Magyarország által szervezett versenyügyi eseményen – számolt be a hírről a RIA az EB honlapjának közvetítésére hivatkozva.

A Bizottság képviselőjének pódiumon lévő széke üresen maradt.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter újságírói kérdésre elárulta, nem tudja, miért nem jelent meg senki a Bizottságtól, de a magyar kormány mindenkit meghívott, és az ajtó nyitva állt.

Rövid időn belül ez a sokadik eset, hogy az Európai Unió vezetői felrúgják a hagyományokat, hogy ezzel próbáljanak meg odaszúrni Magyarországnak. Az Euronews értesülése szerint például nem tarthat beszédet Orbán Viktor az Európai Parlament első plenáris ülésén, mivel az elnökség „nem talált helyet” számára a napirendben, pedig hagyományosan az Európai Tanács soros elnökségét átvevő tagállam miniszterelnöke felszólal, és bemutatja a hat hónapjára tervezett programját.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

 

Összesen 242 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Chekke-Faint
2024. július 10. 16:56
Tomasso Itt a cáfolat Bélpesti faszrágó zsidó. Itthon viszont Orbán Viktor védelmét élvezed. Barom Addig diktatúrázol bazdmeg míg egyszer megtagadod Jewish fajtádat Elmebeteg hülye. Identitás zavaros bélpesti jewis barom Majd mikor nem lesz Orbán, te is készítheted a vulkánfíber bőröndödet és sorban állhattok az Izraelbe repülő gép előtt Bélpesti féreg aki azt szidja aki a legtöbbet tett érte Identitás zavaros zsidaj korcs, semmibe veszi a magyar miniszterelnököt aki egyedül áll ki a fajtád mellett. Orbán Viktor vigyáz rád mocskos zsidó, de neked ez nem tetszik Mi lenne veled, ha itthon is üldöznék a zsidajokat? Megmondom akkor egy baloldali kormány lenne éppen hatalmon. Szarházi megélhetési zsidaj bűnöző, aki nem érdemel semmi sajnálatot, ha megtalálnák a palesztinok kapával. Menj fényezni a menórát itt az ideje te ökör ha csak fikázni tudod azt aki segít a jewish fajtátdon te is zsidó gané vagy és aki véd azt meg támadod ahol csak lehet. Megtudhatnád, egy baloldali kormány, mit tenne
a-gyar-2
2024. július 10. 15:08
Az EU illegitim. Minden döntése alapvetően törvénytelen.
a-gyar-2
2024. július 10. 15:07
Az EU-t fel kell számolni el kell pusztítani.
a-gyar-2
2024. július 10. 15:07
EU a mai formájában a financtőke legimperialistább, legreakciosabb elemeinek nyílt, terrorista diktaturája.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!