Vörös festékkel öntötték le nőjogi aktivisták a római Spanyol lépcsőt (VIDEÓ)

2024. június 26. 22:49

A hatóságok a lépcsőket hamar letisztították és így azok újra látogathatóak a turisták számára.

2024. június 26. 22:49

Nyitókép: X

A Bruciamo Tutto (Égessünk el mindent) elnevezésű mozgalom tagjai több kanna vörös festéket öntöttek a Spanyol lépcsőre, és a festékbe mártott tenyerüket is odanyomták.

„Ez valamennyi meggyilkolt ember vérét jelképezi” – mondta a tiltakozás egyik résztvevője, mielőtt a rendőrök elhurcolták. „Sosem fogjuk ezt elfogadni, ezt most kell megállítani” – mondta a férfi.

Az aktivista elmondta, hogy a folyadék olyan festék, amely nem okoz tartós károkat az olasz főváros nevezetességében.

2023-ban mintegy 120 nőt öltek meg Olaszországban az ISTAT statisztikai hivatal adatai szerint, idén az év eleje óta pedig legalább negyvenet.

A statisztikák szerint az emberölések több mint felét az áldozatok partnerei vagy egykori partnerei követik el, mintegy 20 százalékát pedig más hozzátartozók.

A Bruciamo Tutto polgári engedetlenségi szervezet tavaly novemberben alakult, miután a 22 éves Giulia Cecchettin diáklányt a volt barátja brutálisan meggyilkolta.

„Azért kezdtük ezt az akciót, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét: a problémát már egyáltalán nem lehet a szőnyeg alá söpörni” – közöle a szerdai megmozdulás kapcsán a szervezet.

A hatóságok azóta a lépcsőket letisztították és így azok újra látogathatóak a turisták számára.

(MTI/Mandiner)

Az esetről a videót itt tudja megnézni:

 

Összesen 288 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2024. június 27. 13:08
Minden büntetlen marad, elég azt hirdetni, h. demokratikusok, antifák, környezetvédők vagyunk és akkor össze lehet festeni a Mona Lisát, Botticelli Három Gráciáját, a római spanyol lépcsőt, a parlament épületét szintén Rómában, felgyulladhatnak a templomok véletlenül a franciáknál és az erdők a mediterrán térségben, össze lehet verni találomra fasisztáknak kinéző embereket az utcán. Majd a balek adófizetők megtéritik, a "demokratikus érzelmű "fiatalok pedig mehetnek az EU-P-be az AVS-be, havi 18 ezer eurós jutalommal.
Válasz erre
7
0
sagirdilsiz-2
2024. június 27. 12:49
Olaszország 2012 szeptemberében írta alá az Isztanbuli Egyezményt, majd 2013 szeptemberében ratifikálta. A szerződés 2014 augusztusában lépett hatályba.
Válasz erre
4
0
Burg_kastL71-C
2024. június 27. 10:40
Ezek a mind ápolatlan ragadós mosdatlannak tűnő figurák - de bárhol -nem csoda, hogy nem találnak normális párt, csak trógereket. Itt is, a szemüvegesnek, folyik a zsír a haján. Ez a nyilatkozó is, legalább megborotválkozhatott volna, nő létére eltűntetve a bajuszát.
Válasz erre
7
2
billysparks
2024. június 27. 09:03
Na, akkor ez letudva, több nőt nem olnek meg. Akkor jöhet a következő, zsírrozmárok vagy a vérbuzik jogai.
Válasz erre
12
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!