Túl sokat akart a Néppárt, kudarcba fulladt a brüsszeli csúcs

Nyitókép: KENZO TRIBOUILLARD / AFP

Mintha csak új frakciótagjukról, Magyar Péterről vettek volna példát:

melyen a 27 tagállam elnökeinek és miniszterelnökeinek az EU vezető posztjait kellett volna elosztaniuk a következő ötéves intézményi ciklusra.

A megállapodásra jó esély is volt, hiszen már minden szépen el volt tervezve: az elmúlt hetekben Brüsszelben minden sarkon azt beszélték, hogy Ursula von der Leyen (német, néppárti, nő) marad az Európai Bizottság elnöke, Roberta Metsola (máltai, néppárti, nő) pedig folytathatja az Európai Parlament élén, António Costa, korrupciós botrányba belebukott volt portugál miniszterelnök (dél-európai, szocialista, férfi) lesz az Európai Tanács elnöke, és Kaja Kallas leköszönő észt miniszterelnök (közép-európai, liberális, nő) veszi át az univerzális megvetettségnek örvendő Josep Borrelltől a külügyi főképviselői posztot.

Így az EU-ban fontos kiegyensúlyozottságot még túl is sikerült volna teljesíteni:

A terv olyan szépnek tűnt, hogy a múlt heti G7-csúcstalálkozón Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár már szinte lezárt ügyként beszéltek a megállapodásról – csakhogy Macron a liberálisokhoz, Scholz pedig a szocialistákhoz tartozik, így egyik sem gondolt arra, hogy közbeszólhat még a Néppárt. Márpedig a Néppárt tegnap este jött, és közbeszólt.

A pártpolitikai viszonyokat tekintve Néppárt abszolút és relatív értelemben is az EP-választások nyertese: megmaradt a legnagyobb frakciónak az Európai Parlamentben, és valamelyest növelni is tudta mandátumai számát, ráadásul hirtelen az ölükbe hullott Magyarországról is egy hétfős Tisza-delegáció. Ez arra vitte őket, hogy az eleve brutális mértékben nekik kedvező felállást az európai vezetésben – az előző ciklus félidejében sikerült elcsaklizniuk a szocialistáktól az eredetileg nem nekik kiosztott EP-elnöki posztot is, így egyedül annyi csúcspozíciójuk van, mint a többieknek összesen – 

a POLITICO információi szerint azt akarták, hogy az Európai Tanács elnöke a következő ötéves ciklus egyik és másik felében két különböző személy legyen, és közülük az egyik legyen néppárti. Azaz az volt az elképzelésük, hogy a ciklus egyik felében szocialista csúcsvezetője egyáltalán ne is legyen az EU-nak, s csak a liberálisokkal kelljen osztozniuk 3-1 arányban.

miután a 27 tagállamból 13-at néppárti vagy (Bulgária, Ciprus és Románia esetében) Néppárthoz köthető pártfüggetlen vezető képvisel az Európai Tanácsban, ők és a két nagy tagállam, Németország és Franciaország együtt gond nélkül kiadják az új fejesek megválasztásához szükséges többséget. Minden jel szerint azonban a Néppárt igényeit utóbbi kettő már nem tudta lenyelni, német és francia áldás nélkül márpedig nincs új európai vezetés, ennyire nem erős a lengyel-svéd-finn-osztrák tengely köré csoportosuló néppárti blokk az Európai Tanácsban. Olaf Scholz nem tűrte el, hogy szocialistái teljesen kiszoruljanak az európai vezetésből a következő intézményi ciklus egyik felében,

Macron részéről Von der Leyen újraválasztásának támogatása eleve jelentékeny engedmény volt, a francia elnök korábban Mario Draghi volt európai jegybankelnököt, a Meloni-kormányt megelőző olasz szakértői kormány fejét próbálta a bizottsági elnöki székbe ültetni. Megalázó EP-választási veresége ugyan ráébresztette arra, hogy az Európai Néppárttól ezt a pozíciót nem fogja tudni elvenni, de a Néppárt előtti totális kapitulációra, a költségvetési, iparpolitikai, kereskedelmi, szociális és migrációs kérdésekben a német-benelux-skandináv vonallal jelentős konfliktusokat viselő dél-európai lobbi európai vezetésből való teljes kiszorulásának elfogadására nem volt hajlandó. Így aztán Charles Michel kénytelen volt tegnap este a vacsora után kiállni az újságírók elé, és bejelenteni: „jó beszélgetés volt, jófelé halad, de ma este nincs megállapodás”. A kérdést tehát elnapolták a jövő hét végi, immáron formális EU-csúcsra.

S ha már dél-európai lobbi: a tegnap esti történésekkel a POLITICO információi szerint egy másik fontos szereplő, az Olaszországot vezető Giorgia Meloni is rendkívül elégedetlen volt.

az Európai Néppárttól jobbra álló mindkét frakció erősödött, és még a Tisza Párt néppárti kézfogója után is több mint kilencvenfős azon frakción kívüli képviselők száma, akik közül a legtöbben valamelyik jobboldali frakció felé orientálódnak. Meloninak nem tetszett, hogy ez a tény semmilyen szerepet nem játszott a tegnap esti osztozkodásban. A POLITICO információi szerint Meloni úgy látta, a tegnapi „informális találkozónak azt a pillanatot kellett volna jelentenie, amikor megbeszélik, mi a teendő az európai választásokon érkezett jelzések tekintetében, és erről a kezdőpontról kiindulva kellett volna elkezdeni a beszélgetést a vezető pozíciókat betöltők neveiről, nem pedig fordítva”.

Von der Leyenék – leginkább szocialista nyomásra – az EP-választás óta szinte teljesen letettek a Meloniék felé való tapogatózásról, s ennek jele volt a tegnapi találkozó is, ahol az Európai Néppárttól jobbra álló bármilyen csúcsvezető, vagy az európai intézmények politikájának jobbra tolódása fel sem merült. Egyszerre Meloni, Scholz és Macron ellenében márpedig nem tudott átcsúszni a Néppárt kapzsi terve.

a POLITICO által idézett Meloni-álláspont tökéletesen fedi a magyar miniszterelnökét, aki tegnap közösségi oldalain úgy fogalmazott, hogy „Brüsszelben semmibe vették az európai emberek akaratát”, s miközben „az európai választás eredménye egyértelmű: a jobboldali pártok megerősödtek, a baloldal és a liberálisok teret vesztettek”, a Néppárt kizárólag a szocialistákkal és a liberálisokkal keresi a kapcsolatot. Orbán azon kitétele, hogy ebbe nem nyugszanak bele, s „egyesíteni fogjuk az európai jobboldal erőit”, egyértelműen a Melonival való szoros együttműködésre utal.