Szalonnás jégkrém és több száz dollár értékű csirkefalatok – összeomlott a Mc Donald's AI-alapú rendszere

2024. június 19. 08:02

Azonnali hatállyal eltávolították a mesterséges intelligenciát, a fogyasztók a vállalatot gúny tárgyává tették.

2024. június 19. 08:02
McDonald's 24 Hour Restaurant In London

Nyitókép: Mike Kemp/In Pictures via Getty Images

 

A BBC értesülése szerint a McDonald's több mint 100 amerikai helyszínéről azonnali hatállyal eltávolítja az automatizált, mesterséges intelligencia alapú rendelési rendszerét, miután a vásárlók az interneten megosztották a rendszer vicces hibáit és gúny tárgyává tették a vállalatot. A McDonald's még 2019-ben jelentette be a hangfelismerő szoftvert használó rendszer bevezetését, amely a rendelések feldolgozását hivatott megkönnyíteni.

A McDonald's azonban most értesítette a franchise-tulajdonosokat, hogy a technológiát július végéig el kell távolítaniuk azokból az éttermekből, ahol eddig tesztelték. A cég ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti az ilyen típusú rendszerek végleges megszűnését. A tapasztalatok alapján az emberi éttermi dolgozók helyettesítése nem lesz olyan egyszerű, mint ahogy a vállalat gondolta.

Hamar elszabadult a pokol

A bizarr, félreértelmezett rendelésekről készült vírusvideók terjedését nem lehetett megállítani. A videók tanulsága szerint egymást érték az AI által félreértelmezett rendelések,

 a szalonnás jégkrémen át, egészen a több száz dollár értékű csirkefalatokig.

Az egyik videó, amelyet már 360 ezren láttak a TikTokon, azt mutatja be, hogy egy személy rendelését összekeverték egy másikkal, így véletlenül kilenc adag teát számláztak ki neki. Egy másik népszerű videóban két ember azon nevetgél, hogy a rendszer több száz dollár értékű csirkefalatot adott hozzá a rendelésükhöz. Az IBM, amely a drive-thru éttermeknél használt technológiát fejlesztette ki, kijelentette, hogy a jövőben is együttműködik a McDonald's-al, és hogy a jövőben törekednek majd a hasonló hibák elkerülésére.

***

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. június 19. 14:10
SZALONNÁS JÉGKRÉM?????????????????SZART ÁRULTOK BAZDMEG!!!!!!!!!!!!!!!!DAGADÉK LETT AZ EMBERI FAJ A MOSLÉKOTOKTOL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
T. Péter
2024. június 19. 09:56
Újságírók, persze. A hangfelismerő rendszereknek még semmi közül a mesterséges intelligenciához. Ahhoz az elég gyenge változatához sem, amivel most játszadozik a világ.
2024. június 19. 09:26 Szerkesztve
"hangfelismerő szoftvert használó rendszer bevezetését, amely a rendelések feldolgozását hivatott megkönnyíteni" Ne eufemizálgassunk itt, lófaszt van itt szó megkönnyítésről. Arra kell nekik, hogy még kevesebb élő alkalmazottal tudjanak működni, a kirúgások után még több legyen a profit. Szép új robotizált társadalom, az inaktív bár munkaképes korú réteg meg zabálja a mű-sültkrumplit, amit megengedhet magának.
Reszelő Aladár
2024. június 19. 09:05
Azt azért tudni kell az amerikaiakról, hogy imádnak variálni a rendelésekkel. Ebben meg ezek szerint benne rejlik a hiba. De ne aggódjunk, öntenek elég lóvét erre a területre, el fogják érni, amit akarnak, legfeljebb kicsit később.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!