Nincs kecmec: Trump visszavenné a Panama-csatornát Panamától
A hamarosan hivatalba lépő amerikai elnök a magas használati díjakat kifogásolja.
Jobb lenne békén hagyni Trumpot – írja a brüsszeli lap.
Nyitókép: Scott Olson/Getty Images
A békénhagyás politikai jelentőségéről értekezik Donald Trump elítélése kapcsán publicisztikájában a brüsszeli POLITICO véleményrovatának szerkesztője, Jamie Dettmer.
Úgy látja: „Kétséges, hogy az ítéletnek tartósan hatása lesz Trump választási esélyeire, és csak felgyorsítja a pártos bosszúállás, a szemet szemért-fogat fogért lefelé tartó spirálját.”
Pozitív példaként emlegeti Richard Nixon republikánus elnökjelöltet, aki 1960-ban pártja akarata ellenére sem kérte a szavazatok újraszámlálását Texasban és Illinois-ban, hiába merültek fel ebben a két államban választási csalásra utaló megalapozott vádak, és hiába nyerte volna meg az elektori szavazást akkor, ha megfordította volna ezt a két államot.
Országunk nem engedheti meg magának egy alkotmányos válság agóniáját” – mondta akkor egy újságírónak.
Ezek után Dettmer rosszallóan szól Alvin Bragg manhattani kerületi ügyészről, aki elődeivel ellentétben nem riadt vissza attól, hogy Trumppal szemben vádat emeljen. Miközben már az sem biztos, hogy az ítélet egyáltalán megáll – „számos jó nevű jogi szakember van, akik azt gyanítják, hogy Trump fellebbezése végül sikerrel jár”, írja a szerző.
A POLITICO publicistája mégis úgy látja, hogy a demokraták az ítélet után „győzedelmes hangulatban vannak – pedig nem kellene, hogy abban legyenek”.
Egyrészt azért nem kellene örömködniük, mert egyelőre semmi bizonyíték nincs arra, hogy az ítélet befolyásolná a novemberi választáson Trump esélyeit. Idéz számos felmérést: a Morning Consult friss mérése szerint mindössze a republikánusok 15 százaléka szeretné, ha Trump felfüggesztené elnökjelölti kampányát – azaz ugyannyian, ahányan utolsó előválasztási ellenfelét, Nikki Haleyt támogatják, így az ítélet lényegében „egyetlen republikánust sem győzött meg”. Az el nem kötelezett szavazók közül 49 százalék gondolja azt, hogy Trumpnak ki kellene szállnia a versenyből az ítélet miatt – „de ez sem túl nagy változás, mert az ügy előtt is meglehetősen egyenlően oszlottak meg az el nem kötelezettek Biden és Trump között”. Emellett a választók 69 százalékos többsége gondolja, hogy Trumpot elég megbüntetni, nem kell bebörtönözni – azaz „a legtöbb szavazó úgy látja, hogy ezek a bűncselekmények nem túl jelentősek”.
A második érv az örömködés ellen az, hogy az ítélet csak mélyíti az ország pártos megosztottságát, ami már most is „a szemet szemért-fogat fogért pártos bosszúllás szédítő és csúnya lefelé tartó spirálját” okozza, melyben a bíróságokat és ügyészségeket „alappal vagy sem, de politikai kölcsönkenyerek visszaadására használják”. Dettmer úgy látja, hogy „Trump újraválasztása esetén már elítélése előtt is bosszúállónak tűnt”, azután pedig pláne az lesz.
Aki nekimegy Trumpnak, az jobban teszi, ha biztosra megy és el is intézi – egy felszíni seb nem elég”
– írja a brüsszeli lap szerzője, aki szerint ez persze nem azt jelenti, hogy Trumpnak minden bűnét meg kellene úsznia, csak azt, hogy hadd döntsenek erről a választók novemberben, „különben soha véget nem érő bosszúciklus felé haladunk”.
Dettmernek nem tetszik, hogy „alighogy megválasztanak egy elnököt, máris impeachmentről van szó”, és ebben „a demokraták éppúgy bűnösök, mint a republikánusok”.
A szerző ismét elismerőleg idézi Gerald Ford elnök azon 1974-es döntését, hogy a Watergate-botrányban kompromittálódott Richard Nixon exelnöknek megkegyelmezett. Kritikusai szerint „ez nem volt jó Amerikának, mert kettős igazságszolgáltatási rendszert teremtett – egyet az egyszerű amerikaiaknak és egy másikat az elnöknek”.
Ford a döntését azzal magyarázta: ha most Nixont megbüntetik, akkor „az elnök, a Kongresszus és az amerikai nép figyelme elterelődne azokról a problémákról, melyeket meg kell oldanunk”.
„Ford olyan ember volt, aki tudta, mikor kell valamit békénhagyni. Példát vehetnénk róla” – zárja sorait Dettmer.