Nyugat-Európában kelletlenül beismerték: Magyarországot már nem lehetett megállítani

2024. június 19. 11:03

Nem sikerült megakadályozni, hogy Magyarország néhány nap múlva átvegye az Európai Unió soros elnökségét, pedig több tagállam még az utolsó pillanatban is mindent megtett ennek érdekében.

2024. június 19. 11:03
TUSK, Donald; MACRON, Emmanuel; SCHOLZ, Olaf

Nyitókép: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Az Európai Parlament nagy többsége már hónapok óta amiatt aggódik, hogy Magyarország júliusban átveszi a soros elnökséget, és attól tart, hogy a kormány „nem megfelelő témákat” tűzhet napirendre, valamint akadályozhatja az Európai Uniót az Oroszország elleni szankciókban és Ukrajna támogatásában – írja a Die Presse nyomtatott kiadása.

A cikk szerint

a hivatalban lévő belga elnökség és később más tagállamok is az utolsó pillanatban próbálták meg élesíteni a hetes cikkely szerinti eljárást Budapest ellen, de Magyarországot már nem lehetett megállítani.

A beszámoló felidézi a magyar kormány prioritási sorrendjét és szlogenjét, amelyet máris össztűz alá vettek Nyugat-Európában. A lap forrásai szerint mindenesetre a magyar diplomaták konstruktívabban álltak az egyeztetésekhez, ám nem felejtették el hangsúlyozni, hogy kitartanak Magyarország álláspontja mellett.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

 

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Janika50
2024. június 19. 15:58
Gyönyörűek igy hárman. Európa? Magának a fogalomnak is csak magyarul van értelme, de ezt hagyjuk. Itt van ez a végletekig felfújt foci EB. A gladiátorok a porondon küzdenek valamennyit a hatalmas pénzekért, amit azért részben érdemtelenül szakittanak le. A kötelező nyilatkozataik is előre megvannak fogalmazva. Pont olyan cirkusz lesz mint Rómában volt, meg Észak-Amerikában van. De a gladiátorokon kivül ott a nézők tömege. Iszonyatossan át vannak verve. És a lényeg, kifujhatják dühüket a másik válogatottra, egymásra. Csak azokra nem, akik átverik, kifosztják, baleknak nézik őket. Nehogy rájöjjenek, holnap is ugyanigy palira lesznek véve.
billysparks
2024. június 19. 15:43
Orbán túl fog kompenzálni. Libsib lesz a libsiknél. Jön a jól bevált úriemberkedés. A köszönet is a szokásos lesz.
Intel
2024. június 19. 15:20
Magyarország "megállítását" valójában nem az elnökségtől való formális eltiltás jelenti. Magyarországot a bürokraták passzív ellenállása állítja meg. Amikor Szabó a magyar bürokrata űgyintézni akar és fölhívja Brüsszelben az illetékes Steint, Soirt vagy Cicciot és azok nem veszik föl neki a telefont, nem hívják vissza, nem válaszolnak az üzeneteire, na az megállítja Magyarországot. Márpedig ez van, ez a sokat emlegetett "elszigetelődés".
atti64
2024. június 19. 13:56
UNIO EGY PATKÁNY CSÜRHE!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!