Dánia
18:002024. június 20.
Anglia
Spanyolország
21:002024. június 20.
Olaszország

Macron: Franciaország vadászgépeket fog küldeni Ukrajnába

2024. június 06. 23:01

A francia elnök azt is elmondta, hogy az ukránok már idén nyáron öt-hat hónapos képzésben részesülnek Franciaországban, a cél pedig 4500 katona kiképzése.

2024. június 06. 23:01
null

Nyitókép: Ludovic MARIN / AFP

Emmanuel Macron elnök csütörtökön bejelentette, hogy Franciaország Mirage 2000 típusú vadászgépeket küld Ukrajnának, ami országa Kijevnek nyújtott közvetlen katonai támogatásának jelentős növelésének tűnik – írja a Politico.

Holnap új együttműködést indítunk el, és bejelentjük a Mirage 2000-es átadását, amelyek segítenek Ukrajnának megvédeni az égboltját

– mondta Macron egy francia televíziónak adott interjújában.

A francia elnök azt is elmondta, hogy az ukránok már idén nyáron öt-hat hónapos képzésben részesülnek Franciaországban, a cél pedig 4500 katona kiképzése.

Mindig is ugyanaz volt a filozófiánk, segítünk az ukránoknak harcolni”

 – mondta.

A francia elnök azzal érvelt, hogy Kijevnek az F-16-osok beszerzésére és kiképzésére kell összpontosítania, amelyek elterjedtebbek, mint a francia vadászgépek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Franciaországban tartózkodott, hogy részt vegyen a D-nap 80. évfordulóján tartott megemlékezéseken a normandiai partokon.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tommaso
2024. június 07. 14:29
AZ 50 európai ország közül ÓRBÁNNAK két szövetségese, két barátja van, A hazánk szabadságharcait többször is vérbefojtó Óroszország, és a Benes-dekrétumos Szlovákia Méghogy Órbán nem hazaáruló! ha-ha
Tommaso
2024. június 07. 14:26
80 éve a normális, szabadságszerető, békepárti világ összefogott a náci agresszor ellen. Csak a csatlósok, köztük a jobboldali Horthy támogatta Hitlert. Jelenleg a normális, szuverenitáspárti, békeszerető világ összefog a ruszki agresszor ellen. csak a jobboIdaIi CSATLÓS ÓRBÁN támogatja a háborús Putyint. EgyetIen európai politikus támogatta vétójával a háborús bűnös Putyin háborút pénzelő pátriárkáját, KyriIIt, a FIDESZES ÓRBÁN.
fater0921
2024. június 07. 10:23
Szardarab....
irondome
2024. június 07. 10:09
Micron, Európa macron szégyene! Sajnos sok van belőlük manapság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!