Demokráciák egymás között

Nagy rajongója vagyok a demokráciának. Kívánatos elemein, megfelelő struktúráján, intézményi keretein lehet vitatkozni napestig, de az alapelvnél jobbat nemigen tudok: a szabad és tisztességes választáson az állampolgárok behúzhatják a kéziféket és elránthatják a kormányt a nemzet vesztébe rohanó buszon, s megpróbálkozhatnak egy új iránnyal. Mindezt puccs, polgárháború, merénylet, azaz vér és rombolás nélkül. Nem adatott a világnak annyi jó zsarnok, amennyivel demokrácia nélkül is elüzemelnénk. A demokrácia – valamilyen demokrácia – lételem.

Hogy miért emlékezem meg erről? A G7-csúcs­találkozó apropóján, melyet a múlt hétvégén az olasz csizma sarkában, a pugliai Fasanóban tartottak. A találkozónak nincs részletes programja, csak tematikája: az Afrikai Unió, Algéria, Kenya és Tunézia meghívott vezetőivel tárgyaltak a G7 elnökségét adó Giorgia Meloni kormányának súlyponti külpolitikai irányáról, Afrikáról, berepült a jordán király, a török elnök és az Egyesült Arab Emírségek vezetője megtárgyalni a Közel-­Keletet, négyórás maratoni tárgyalás volt Ukrajnáról Volo­dimir Zelenszkij államfő jelenlétében, emellett terítéken volt a migráció, az „indiai–csendes-óceáni térség és a gazdaságbiztonság” (magyarán Kína), a mesterséges intelligencia és az energiapolitika is. A szünetben bizonyára megtárgyalták a következő Európai Bizottság összetételét. A G7 a demokratikus Nyugat legfontosabb egyeztetési fóruma, szerencsés nyugati világunk minden sorskérdése itt dől el – jelentősége nem lebecsülendő. Csakhogy.