Botrány a CEU diplomaosztóján: palesztinpárti diákok ordibáltak és fenyegetőztek

2024. június 24. 09:02

A genderszakos diákok palesztin sálakban és zászlókkal vonultak fel a színpadra: azzal vádolták a CEU tanárait, hogy összejátszanak a zsidó állammal, többen Izrael megsemmisítését követelték.

2024. június 24. 09:02
null
Hajdú Tímea
Hajdú Tímea

Nyitókép: CEU diplomaosztó/Youtube screenshot

 

Az amerikai egyetemeken tapasztalt palesztinpárti őrület megérkezett Bécsbe is: a Közép-európai Egyetem (CEU) diplomaosztó ünnepségét Izrael-ellenes diákok zavarták meg. A diákok az egyetem vezetését és tanári karát támadták, és 

azzal vádolták őket, hogy „kollaborálnak Izraellel” és egy „népirtást” támogatnak, 

amiért nem bojkottálják az izraeli intézményeket. A Soros György alapította CEU még budapesti időszakában és azóta is rendszeresen helyt adott olyan palesztinpárti hangoknak, akik gyakran explicit módon Izrael elpusztítását követelték, de úgy tűnik, egyes hallgatóknak ez sem volt elegendő. 

Tim Crane, a CEU professzora nyitotta meg, majd vezette le a botrányosan alakuló eseményt. Már az első beszéd alatt megkezdődött a kiabálás, amely aztán szinte mindegyik beszédet megzavarta. A több, mint két órán át tartó ünnepséget a CEU élőben közvetítette és a teljes videó elérhető a Youtube-on. A felvétel tanúsága szerint az első nagyobb ordibálás akkor kezdődött, amikor Crane professzor a CEU egyik korábbi diákját hívta a pulpitushoz. 

Gabriela Manuli többek között azon lamentált, hogy Budapest már nem olyan, mint amikor még ott volt a CEU. 

A beszédet követően a diákok skandálni kezdtek, mire Crane professzor felszólította őket, hogy hagyják abba, mert a világ minden tájáról érkeztek rokonok, akik ünnepelni jöttek Bécsbe. 

Az MA diákok közül Julia Gugerli Lazos mondta az ünnepi beszédet, aki a teljes időt a palesztin ügynek szánta. Lazos a Linkedin oldalán „genderegyenlőség” aktivistaként és „közösségépítőként” nevezi meg magát. A mexikói származású diák azzal kezdte, hogy közölte a jelenlevőkkel: miközben ők itt ünnepelnek, diákok ezrei haltak meg Gázában.

 „A palesztin ügy arra emlékeztethet minket: mindannyian össze vagyunk kapcsolva, és az itteni privilégiumaink mások kihasználásából erednek”

– szónokolta a CEU diákja. 

Lazos ezután azt ecsetelte: hiába próbálták rávenni a CEU vezetőségét, hogy álljon ki az „Izrael által elkövetett népirtás ellen”. A CEU megtartotta a kapcsolatait az izraeli egyetemekkel, valamint izraeli érdekeltségű cégekkel – közölte felháborodottan.  

A diákok felháborodása azért is meglepő, mert korábban a német nyelvű sajtóban több cikk is megjelent arról, hogy az egyetemen Izrael-ellenes hangulat uralkodik. Ahogy arról az Individualista oldalán olvasni lehetett, 2023 decemberében az osztrák Zsidó Diákszövetség azt nyilatkozta, hogy elképesztő állapotok uralkodnak a CEU-n. A Diákszövetség ellenséges légkörről számolt be mindennel szemben, ami Izraelhez és a cionizmushoz kötődik, és azt írták: 

a CEU-n a zsidó állam démonizálása és a Hamász terrorjának bagatellizálása zajlik,

és többször zsidó hallgatókat zaklattak. A Zsidó Diákszövetség két hónapon át próbált időpontot kapni a CEU rektorától, Shalini Randeria azonban nem reagált a megkeresésükre (ironikus módon a palesztin ügy mellett protestáló diákok voltak azok, akik tüntetően nem fogtak kezet a rektorral).

Lazos a beszédében azt is felháborítónak találta, hogy a tanári kar és az iskola vezetése nem állt ki mellettük. A CEU ugyanis a szólásszabadságra hivatkozva valóban nem foglalt állást. A CEU-n voltak tanárok, akik alig két héttel október 7. után, még az izraeli szárazföldi bevonulás előtt már ki is adtak egy Izraelt elítélő nyilatkozatot. A 15 oktató közül 13-an a gender szakon, a maradék kettő pedig a szociológia szakon tanított. A nyilatkozat elítélte Izraelt és kijelentette, hogy az esetet „kontextusban” kell vizsgálni. 

A nyilatkozatban azt állították, hogy a palesztin állam ügye „feminista ügy”.

„Mint a gender tanulmányok tudósai és a gyarmatosítást és annak örökségét interszekcionális perspektívából vizsgáló feministák, csatlakozunk a ciszjordániai Birzeit Egyetem palesztin feminista tudósaihoz és az amerikai Palesztin Feminista Kollektívához, hogy megerősítsük Palesztinát mint feminista ügyet” – írták a nyilatkozatban. Október 7. után három CEU-s professzor azért kiadott egy Izraelt támogató nyilatkozatot is. 

Lazos azzal fejezte be a beszédét, hogy azt állította, a CEU professzorai „kollaborálnak” cionista intézményekkel. 

„A történelem emlékezni fog, a gyarmatosított emberek emlékezni fognak. Mi is emlékezni fogunk és nem fogunk megbocsátani!”

– fenyegetőzött, majd hozzátette: harcolni kell a cionizmus minden formája ellen. A diák felszólította a diplomázókat, hogy ne fogjanak kezet a rektorral, amikor feljönnek a színpadra. A beszéd nem aratott osztatlan sikert, a felvételen lehet némi fütyülést, sőt még „Fogd be!” kiáltást is hallani. 

A diplomások szakonként vonultak fel a színpadra, ahol a diákok egy része engedett Lazos felszólításának és nem fogtak kezet a rektorral. Az esemény legabszurdabb jelenetét a gender szak diplomázói produkálták, akiknek egyik tagja eltolta a mikrofon elől a szak vezetőjét Nadia Jones-Gailanit – aki mellesleg aláírója volt a fentebb említett Izrael-ellenes nyilatkozatnak –, és felszólította az egybegyűlteket, hogy tartsanak egy perces megemlékezést. 

A gender szak diákjai közül sokan palesztin sálat viseltek, előkerült egy palesztin zászló is, valamint egy molinó, amin a következő felirat volt olvasható: CEU Open Society = Genocidal Complicity (CEU Nyitott Társadalom = Népirtásban való bűnrészesség). Ez a felirat azért is érdekes, mert a Politico májusban arról számolt be, hogy Soros György egyike volt azoknak az amerikai milliárdosoknak, akik nagy pénzekkel támogatták az amerikai kampuszokon felvonuló palesztin tüntetőket. (A Columbia Egyetemen és más egyetemeken zajló tüntetéseket támogató két főszervező a Jewish Voice for Peace és az IfNotNow volt. Mindkettőt a Tides Alapítvány támogatja, amelyet Soros György alapított.)

 Az egyik gender szakos diák belekiabálta a mikrofonba: „Faltól falig le kell omlania a cionizmusnak!”

Tim Crane professzor felszólította a diákokat, hogy menjenek le a színpadról, vagy le fogják őket kísérni.

Azonban itt még mindig nem volt vége a tüntetők produkciójának. Az esemény végén sor került a Közép-európai Egyetem (CEU) Nyílt Társadalom Díj átadójára. A kitüntetést Julia Ebner radikalizmus-kutató kapta, aki elmondta: tiszteli azokat a diákokat, akik háború sújtotta országokból származnak, mégis lediplomáztak. Beszéde során valamifajta párbeszédet próbált létrehozni a tüntetőkkel, tudomásul akarta venni a panaszaikat, de azok ennek ellenére megszakították a beszédét. 

Így még a díjátadó is káoszba fulladt. 

A CEU diplomaosztója az amerikai egyetemeken zajló hasonló tüntetéseket idézte, amelyek során a diákok tömegei tüntettek az Egyesült Államok Izrael-politikája, valamint a zsidó állam Hamásszal szembeni háborúja ellen. A Toledói Egyetemen a diplomaosztó ünnepségen egy végzős joghallgató palesztin zászlós stólát viselt és beszédében felsorolta Izrael állítólagos bűneit. A Duke Egyetemen több tucat diák kivonult, mikor a színpadra szólították Jerry Seinfeld zsidó komikust, hogy átvegye a díszdiplomáját. De számtalan hasonló esetet lehetne sorolni: Amerika szerte számtalan diplomaosztót zavartak meg az Izrael-ellenes hallgatók. Ahogy Amerikában, így Európában is az olyan intézményekben zajlottak a legnagyobb tüntetések, amelyek az elmúlt években leginkább teret adtak a woke ideológiáknak. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 319 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2024. október 21. 10:48
Szóval ha egy mondattal egy nyugati lipsi lapba összefoglalni, akkor a CEU a növekvő antiszemitizmus és az Orbán kormány nyomásgyakorlása miatt menekült el a kirekesztő Budapestről a befogadó Bécsbe. Amúgy egy kávét kérek 2 cukorral.
Martell 2
2024. június 24. 21:54
Most nem azért, de milyen kamu képzések folynak ezen a Soros egyetemen, mint az áltudományos genderképzés.
robogo72
2024. június 24. 17:38 Szerkesztve
Ez aztán a fasza egyetem. Kizárólag a mocskot és a mocskolódást tanítják/tejesztik a csőcseléknek. Annyira, hogy az ottani csőcslék egy része az egyetemen belüli csőcseléket mocskolja. Hja kérem, csak így tovább...
bozso-az-ordog-es-annak-ugyvedje-69
2024. június 24. 16:48
George Soros sehol nem tagadja meg önmagát! George Soros az csak George Soros!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!