Sajtóhír: 100 ezer nyugati katona érkezhet Ukrajnába!
A Reuters értesülése szerint földindulásszerű változások várhatóak.
Mindkettejüknek van egy súlyos kehéje.
Nyitókép: NurPhoto via AFP
„A koruk egy olyan választási probléma, amit egyikük sem tud megúszni” – írja elemzésében a BBC az amerikai elnökválasztás két jelöltjéről, a regnáló demokrata Joe Bidenről és a visszatérésre készülő republikánus Donald Trumpról. Ők a két legidősebb elnökjelölt az Egyesült Államok történetében – Biden 81, Trump 78 éves.
Biden és Trump csütörtökön csapnak majd össze először ebben a kampányban, az első elnökjelölti vitát a Georgia állambeli Atlantában tartják majd. A BBC értékelése szerint ez egy „ritka, osztott képernyős összehasonlítása lesz a két férfi fizikai és mentális erejének”, melynek során „egyetlen megcsúszás, megakadás vagy beszédbeli gikszer is
bebetonozhatja az aggodalmakat élemedett koruk kapcsán, s ezzel potenciálisan újrarendezheti az így is szoros elnökjelölti versenyt”.
A BBC ugyanakkor úgy látja, hogy Biden számára fontosabb lesz most életerősnek látszani, hiszen ő „a nemzet legöregebb elnöke”, akit hivatalba lépése óta kísérnek az állóképességével és mentális alkalmasságával kapcsolatos kételyek. A brit közmédia azt is hozzáteszi, hogy a választókat is Biden kora zavarja jobban, hiába igaz, hogy Trump győzelme esetén megdönteni Biden rekordját, és ő lenne hivatali ideje végére a valaha volt legidősebb elnök. A New York Times és a Siena College márciusi felmérése szerint ugyanis a regisztrált szavazók 73 százaléka gondolja úgy, hogy Biden „egyszerűen túl öreg ahhoz, hogy hatékony elnök legyen”, s az e véleményt osztók minden korcsoportban többségben voltak, a 65 évnél idősebbek körében is. Trumpról, aki csak három évvel fiatalabb Bidennél, mindössze a szavazók 42 százaléka gondolta ugyanezt.
Ennek mindkettejüket érintenie kellene, de Biden az, aki annyi idősnek is néz ki, amennyi” –
mondta a témában a BBC-nek Larry Sabato, a Virginiai Egyetem Politika Központjának igazgatója.
Biden öregedése ugyanis az elmúlt években egyre látványosabbá vált: gyengébb lett a hangja, időnként memóriazavarral küzd, és egyre merevebben jár, orvosa szerint köszvény miatt. Ezért aztán „bizonyos demokraták nyilvánosan és privátim is kifejezték fenntartásaikat az elnök korával kapcsolatban”, de kiálltak mellette, amikor Robert Hur különleges ügyész a Biden iratkezelési ügyében elkészített jelentésében az elnököt „rossz memóriájú idősebb férfiként” írta le. Évértékelő beszédét viszont a legtöbb elemző úgy értékelte, hogy az energetikusra sikerült.
Trump kapcsán jóval kevesebb olyan epizódról tudunk, amikor az exelnökön meglátszott volna a kora. Ezek közé tartozik egy januári gyűlés, melyen Trump összekeverte akkori riválisát, Nikki Haleyt Nancy Pelosival, az amerikai Képviselőház korábbi elnökével.
Donald Trump a vita előtt jelezte: ellenfele, Biden „méltó vitapartner”, „nem kívánom alulbecsülni”.
Ugyanakkor elmondta róla, hogy Bident mindenféle teljesítményfokozó szerekkel tartják formában.
A BBC szerint „a Biden korával kapcsolatos választói fenntartások jelentik továbbra is az egyik legnagyobb sebezhetőségét”, s ez különösen is igaz a fiatalabb választók körében, „akik hagyományosan fontosabb demográfiai csoport a demokraták számára, mint a republikánusok számára”.