A francia elnök nemzetközi koalíciót szeretne katonai kiképzők küldésére Ukrajnába

2024. június 07. 21:43

Emmanuel Macron továbbra is hangsúlyozza, hogy külföldi katonákat küldene Ukrajnába.

2024. június 07. 21:43

Nyitókép: YOAN VALAT / POOL / AFP

 

Ahogy arról csütörtökön a Mandiner beszámolt, Franciaország vadászgépeket fog küldeni Ukrajnába. Pénteken Emmanuel Macron francia elnök azt is bejelentette, hogy szeretne véglegesíteni egy nemzetközi koalíciót olyan országokkal, amelyek készek katonai kiképzőket küldeni Ukrajnába. Macron az országokat nem nevezte meg. 

 Több partnerünk már beleegyezését adta, és a következő napokban véglegesíteni fogjuk a koalíciót” 

– mondta a francia államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott párizsi sajtótájékoztatóján, „legitimnek” minősítve Ukrajna ez irányú kérését. Emmanuel Macron válaszolt Oroszország azon kijelentésére is, amely szerint ezek a kiképzők „legitim célpontok” lesznek. „Kik lennénk mi, ha engednénk Oroszország felhívásainak vagy fenyegetéseinek?” – fogalmazott.

Az elnök arra is ígéretet tett, hogy Franciaország továbbra is támogatni fogja Ukrajnát minden fórumon, mindenekelőtt „európai szinten” annak érdekében, hogy „megpróbálja elérni az uniós csatlakozási tárgyalások tényleges elindítását a hónap végéig.”


(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robi54
2024. június 08. 13:28
Egyedül fosol Micron? Azt hiszem az oroszok lerendeznek titeket,hogy tudjátok,hol a helyetek.
Válasz erre
2
0
Hopszjuliska
2024. június 08. 11:53
Én már tényleg hányingerrel küzdök! Ez a f...sz mindenki másra számít csak nem a franciákra! Kérem ne verje az én f...mal a csalánt!!!!!!
Válasz erre
3
0
machet
2024. június 08. 11:51
F@szszopók egymást közt.
Válasz erre
2
0
obi-wankenobi
2024. június 08. 11:23
Itt látszik meg az, hogy Dart macron Vader egy halom pénzért Palpatin megbízásából cselekszik, és nem a nép támogatásával cselekszik. Nem a nép áll mögötte hanem a sötét oldal. Azért szart be, mert tudja, hogy bármennyire is büszke az őt támogató NATO technológiai szörnyszülöttjére, mindez eltörpül a mindenható erő mellett. Az erő pedig a nép akaratában van. Ez az ami össze tartja a világunkat.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!