Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Szomszédos ország államfője figyelmeztetett, nagyobb tragédia vár ránk, mint a második világháborúban

2024. május 27. 08:27

Alekszandar Vucsics Orbán Viktor pénteki, a Kossuth Rádióban tett kijelentésére reagálva elmondta: Magyarország mellett Szerbiának is békére és stabilitásra van szüksége.

2024. május 27. 08:27

Nyitókép: AFP / Máthé Zoltán

Egy világszintű, a mostaninál sokkal nagyobb háborútól tart a szerb államfő. Alekszandar Vucsics erről egy Valjevóban tartott választási nagygyűlésen beszélt. Az elnök megjegyezte, Szerbiának éppen ezért békére és stabilitásra van szüksége – írja a Magyar Nemzet.

A szerb Prva TV-nek adott interjújában az elnök úgy fogalmazott, hogy attól tart, már csak kevés idő maradt az orosz–ukrán háború leállítására. 

„Félek, hogy a vonat elhagyta az állomást, és senki sem fogja megállítani. Sokkal nehezebb és rosszabb lesz, mint most. 

Nagyobb tragédia vár ránk, mint a második világháborúban. Egy nagy, világszintű konfliktus közeledik, és kevesen akarják azt megállítani. 

– mondta az interjúban Vucsics, majd Orbán Viktor magyar kormányfő pénteki, a Kossuth Rádióban tett kijelentésére reagálva hozzátette: „Amikor a harci gépezet felmelegszik, s a hadiipari lobbik azt felpörgetik, azt nehéz megállítani. Legfőbb ideje, hogy valaki megpróbáljon ennek gátat szabni, de attól tartok, katasztrófa felé tartunk.”

Ezt is ajánljuk a témában

Mindeközben egyre több olyan nyilatkozat hangzik el az utóbbi időben egyes európai vezetők szájából, ami miatt félelemre van oka az egész kontinensnek. Erre utalt a szerb elnök is.

Emmanuel Macron továbbra sem zárja ki, hogy európai csapatok induljanak Ukrajnába.

Több ország pedig csatlakozott ehhez a háborús pszichózishoz. Észtország vezetése például arról tárgyalt, hogy csapatokat küldjön Ukrajna nyugati részébe, hogy átvegyék az ukrán erőktől a nem közvetlen harci feladatokat. Az orosz válasz azonban kegyetlenek ígérkezik. Moszkvai politikusok már többször hangsúlyozták, hogy Franciaország ukrajnai részvétele nagymértékben növeli a két atomhatalom összecsapásának kockázatát a csatatéren.

Az elnök végül megjegyezte: Szerbiának éppen ezért békére és stabilitásra van szüksége.

 

Összesen 283 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nedudgi
2024. május 27. 15:08
Ha jól értettem a híreket, az ukránoknak sikerült megsemmisíteni egy orosz radarrendszert, ami a nukleáris interkontinentális rakétákat jelzi előre. Ez amúgy egy nagyon érzékeny csapás, ami a doktrínák szerint önmagában is elégségesegy nukleáris válaszcsapáshoz. Mivel a hadjáratra viszont semmilyen hatással nincs, ezzzel teljesen egyértelműen egy orosz válaszcsapást akarnak kiprovokálni NATO célpontok ellen, bele akarnak mindenkit rángatni a háborúba.
alenka
2024. május 27. 13:59
Aha... A negyedik világháborút majd a maradék korcs emberek bunkósbotokkal és kövekkel vívják....ezt akarjuk???
Pelso j.
2024. május 27. 11:44
Nocsak, már a Vucsics üzlettársat is meg kellett venni egy kis háborús rettegtetésre?
mreinstand-2
2024. május 27. 11:43
Két geci. A kurva anyátok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!