Jön Zrínyi kirohanása brit konzervatív módra

Nyitóképünkön baloldalt a Munkáspárt vezére, Keir Starmer, jobboldalt Rishi Sunak konzervatív miniszterelnök. Forrás: Stefan Rousseau / POOL / AFP)

***

Zuhogó esőben jelentette be a július 4-ére előrehozott választásokat Rishi Sunak, az elmúlt évtized egyik legnépszerűtlenebb regnáló brit politikusa, aki körül, mint a BBC veterán politikai szerkesztője írja, a párton belül is kezdett elfogyni a levegő. Jelesül saját helyettese, Oliver Dowden is távozását sürgette.

A lap emlékeztet: korábban őszi választásokra készültek a britek, ám ezt keresztbe húzta egy huszárvágással a miniszterelnök, hallgatva azokra a hangokra: a helyzet nem sokat javulhat, ellenben igen sokat romolhat még ehhez képest is, ha halogat.

Néhány kisebb részsikert mindenesetre elkönyvelhet, felhozhat a mostani kampányban: például a legújabb inflációs jelentés egész jó lett, a gazdaság – legalábbis számokban – gyógyulófélben van, s ott van a migránsok visszatelepítésére vonatkozó Ruanda-terv is.

De mindez nem valószínű, hogy elég lesz bármiféle fordulatra, ami a másfél évtizede regnáló toryk népszerűségét illeti.

Az Independent által közölt legfrissebb felmérések szerint a konzervatívok helyzete minden kétséget kizárólag reménytelen: a május 17-i adatok alapján a Munkáspárt 44 százaléknyi voksra számíthat, a Konzervatív Párt kevesebb, mint a felére, alig 21-re. Ami azt illeti, akkora a szakadék, hogy toryk támogatottsága inkább abba a ligába száműzi őket, ahol a markánsan jobboldali, Brexit-támogató Nigel Farage Reform UK elnevezésű pártja és a liberális demokraták tanyáznak 12-12 százalékkal.

Akit úgy írnak le, mint egy érzelemmentes, módszeres, professzionális ügyvédet.

2015-ben jutott be a brit parlamentbe a Munkáspárt színeiben, a (megjegyzendő: hírhedten antiszemita) Jeremy Corbyn alatt Brexit-ügyi árnyékállamtitkár volt, Starmer pedig mindig figyelt arra, hogy ne menjen frontálisan szembe Corbynnal ebben a kérdésben, inkább pártja európabarát tagjait győzködte egy új referendumról, amely megfordíthatná a kilépés menetét. 2019-ben, miután a pártot jól elkalapálták az akkor még erejük teljében lévő konzervatívok, Corbyn lemondott, 2020-ban pedig Starmer vette át a kormányrudat a Munkáspártban.

Ő aztán elkezdett leszámolni a corbynista balszárnnyal, és kíméletlenül elkezdte centralizálni a pártját; az antiszemitizmus elleni fellépés főpróbája tavaly októbere volt, amikor a Hamász Izrael-ellenes támadása után sok tekintet tapadt a brit Munkáspártra: vajon tényleg megváltozott-e. Ekkor Starmer ügyesen egyensúlyozó beszédet mondott: egyszerre ítélte el az Izrael elleni támadást, ugyanakkor hitet tett a kétállami megoldás mellett. 

Persze a párton belül is vannak kritikusai – gyengeségként emlegetik, hogy nincs saját klikkje, a legfontosabb posztokra köztisztviselőket vett fel és nem politikusokat, inkább azokat tekinti szövetségeseinek, akikkel focizik, és nem a parlamenti frakcióbeli párttársait. Nincs híján az önkritikának sem, állítólag párttársaival együtt nézték vissza a Sunakkal való vitájáról, és elemezték ki a szereplését és a hibákat is. Pragmatikus a külpolitikában is: támogatta az Izrael elleni dróncsapások elleni fellépést, és Donald Trump kapcsán – akit 2016-ban visszataszítónak nevezett – annyit mondott most: azzal fog együttműködni Amerikában, aki megnyeri az elnökválasztást.