egyesek arra figyelmeztetnek, hogy az étel hamarosan 10 eurónál is többe kerülhet – írják a portálon.
Scholz nem támogatja az ötletet
A lap szerint Olaf Scholz azonban kizárta egy ilyen intézkedés bevezetését, mondván,
piacgazdaságban élünk, ugyanakkor az Európai Központi Bank jó munkájának köszönhetően a fiatalok csökkentett inflációra számíthatnak”.
A zöldpárti fiatalok a múlt héten az európai választási kampányuk részeként hasonló követeléssel fordultak a baloldalhoz, Katharina Stolle, a képviselőcsoport szóvivője pedig kifejtette, hogy „nem hagyjuk, hogy egyesek magánrepülővel repüljenek a világ körül, míg másoknak még egy meleg étel sem kerül az asztalra”.