Szemen szúrták a Yale zsidó származású hallgatóját Izrael-ellenes tüntetők

2024. április 21. 18:25

Az egyetemista nem tud arról, hogy az erőszakos aktivistákat érte-e bármiféle retorzió.

2024. április 21. 18:25
Pro-Palestinian people march in Milan

Nyitókép: Piero Cruciatti / ANADOLU / AFP. Illusztráció.

Sahar Tartak, a Yale Egyetem történelemszakos hallgatója egy palesztin-párti akciót szeretett volna lefilmezni az egyetem kampuszán társával együtt, ám öt aktivista elállta az útjukat. Egyikőjük palesztin zászlót kezdett lengetni, amivel aztán Tartak arca felé csapott, és szemen szúrta – számol be az esetről a Jerusalem Post.

Tartak értesítette az egyetem biztonsági szolgálatát, azonban nincsen tudomása arról, hogy az erőszakos aktivistákat érte-e bármiféle retorzió.

Hozzá mentőt hívtak, bevitték a sürgősségire, szerencsére nem szenvedett maradandó sérülést. 

Elmondása szerint a tüntetők többször is meglökték őt és barátait. A támadást elszenvedő lánynak az is feltűnt, hogy a tüntetők többek között Walid Daqqah, a nemrég elhunyt terrorista jelképeit is használták. A terrorista olyan sejt tagja volt, amely 1984-ben elrabolta, megkínozta és meggyilkolta Moshe Tamam IDF katonát.

Tartak elmondása szerint kérte a rendőröket, hogy oszlassák fel a tömeget, de azt válaszolták, hogy ahhoz engedélyre van szükségük. A lánynak az is feltűnt, hogy mekkora létszámfölényben voltak a tüntetők a rendőrökkel szemben. Megfigyelései szerint mindössze hét rendőr felügyelte a nagyjából ezer aktivistát.

 

 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vanced
2024. április 22. 06:52
Valszeg véletlen volt, hogy szemen találta, bár ezért is felelősségre kellene vonni a kecskebsszót. Valszeg az is véletlen, hogy szemen találnak valakit egy gumilövedékkel, amiért ettől függetlenül felelnie kell az okozónak.
kastellorizo
2024. április 22. 05:35
Mielőtt elkezdünk háborogni szegény ártatlan zsidó diáklány sorsán, azért hadd kérdezzem meg: miért is akart felvételt készíteni a tünciröl? A rwndőrség felvételt készít: oké. A média: oké. De ő miért is?
Mandarin-888
2024. április 21. 21:43
>> alexandrosz-2 Mi van, Dániel Peti, idejársz provokálni, hogy aztán telesírhasd a nemzetközi közvéleményt? Kilóg belőled az örök bolsevik, nem csak stílusra.
julius68-2
2024. április 21. 20:19
Egyesült Államok legnevesebb campusain vernek meg zsidókat, egy ember bele is halt a sérüléseibe. Ezek után David Pressmannek van arca azt mondani, hogy Közép-Európában és azon belül is Magyarországon van probléma az antiszemitizmussal. Ezekről az esetekről persze kussol a buzi zsidó !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!