Március közepén elnökválasztást tartanak Oroszországban – ez nem azért érdekes, amiért egy tisztességes, szabad, demokratikus választás érdekes. Nem az ugyanis a kérdés, hogy ki és mennyire fog győzni – Vlagyimir Putyin és nagyon –, hanem az, hogy miként.
Nyitókép: Shutterstock
***
Politikai folyamatok az Oroszországhoz hasonló autokráciákban is vannak, a rendszerek a maguk módján reagálnak a társadalom rezdüléseire, s ez semmivel sem kevésbé tanulságos, mint a demokratikus politika működése. Oroszország 114 millió választópolgára március 15–17-én járulhat az urnákhoz, a külképviseleteken szavazó oroszok jellemzően 17-én. Az izgalmak pedig már a szavazócédulánál elkezdődnek – nem a véletlen vagy holmi adminisztratív megfontolások fújták ugyanis össze annak tartalmát.
Jelölt lesz természetesen Vlagyimir Putyin,
aki negyed évszázada, 1999 óta uralkodik az országban;
1999–2000-ben, majd 2008 és 2012 között miniszterelnökként, az idő többi részében pedig államfőként. Idén a pártmentes kampány mellett döntött, azaz hiába támogatja őt teljes gőzzel az Egységes Oroszország, ő fölé helyezte magát a pártversenynek, szlogenje pedig egyszerűen „Oroszország, Putyin, 2024”.
Vlagyimir Putyin az alkotmány 2020-as módosítása miatt indulhat a választáson.
Azt a rendelkezést ugyan nem változtatták meg, hogy egy elnök legfeljebb két cikluson keresztül lehet hivatalban, ebbe nem számítandók bele az alkotmánymódosítás elfogadása előtti ciklusok, így a 72. évében járó Putyin most, illetve a következő választáson is indulhat még. Az elnöknek a nem állami közvélemény-kutatók 60 és 64 százalék közötti eredményt, azaz első fordulós győzelmet jósolnak. Személyes támogatottsága a hitelesnek mondható Levada-Centr felmérése alapján 86 százalékos, ami minimálisan magasabb a tavaly februári 83 százaléknál, de érdemben meghaladja a két évvel ezelőtti 71 százalékos adatot, illetve a miniszterelnök és a kormány 73 százalékos elfogadottságát is.
Aki nem rá kíván szavazni, az három másik jelöltből választhat. Már hagyományosnak mondható a két szélsőséges ajánlat: jobbról az Oroszország Liberális Demokrata Pártjáé, balról az Orosz Föderáció Kommunista Pártjáé.
A szélsőjobb 2022-ben elveszítette harminc éven át szolgáló ikonikus vezetőjét, így 2008 óta először nem Vlagyimir Zsirinovszkij lesz a jelöltje, hanem pártelnöki utódja, az alsóház külügyi bizottságának elnöke, Leonyid Szluckij, aki 2022-ben részt vett az orosz–ukrán béketárgyalásokban is. Kampánya teljes mértékben Zsirinovszkij kultuszára apellál, szlogenje mindössze annyi: „Zsirinovszkij ügye él!” A háborúban keményebb kiállást és győzelmet, a gazdaságban fizetésemelést ígér – különös tekintettel a tanárokra és a tudósokra, merthogy „tudomány nélkül halál vár ránk” –, emellett szorgalmazza a Moszkva és a vidék közötti életszínvonalbeli szakadék csökkentését, illetve a gazdag emigránsok vagyonának beforgatását az oroszok jólétébe. Egy egészen óvatos odaszúrást megenged Putyin felé is, amikor – egyfajta Donáth Anna-utánérzésként – a hazugság kultúrája ellen kampányol. Problémának látja, hogy az alacsonyabb rangú hivatalnokok szükségét érzik annak, hogy hazudjanak feletteseiknek, s így a hatalmi vertikum tetejére, a Kremlbe hamis kép jut el az ország helyzetéről. Szluckijnak 2-3 százalékot mérnek a közvélemény-kutatók.
A klasszikus ajánlat másik eleme a 75 éves kommunista Nyikolaj Haritonov, az Állami Duma távol-keleti és sarkköri régiók fejlesztéséért felelős bizottságának elnöke, aki 2004-ben már indult az elnökválasztáson, és 13,8 százalékot szerzett. Ennél most minden bizonnyal kevesebbre, 4-6 százalékra lehet jó a klasszikus kommunista program, melyet a „Játszottunk kapitalizmusosdit – és elég is volt!” szlogen alatt képvisel. Parázs választási küzdelemre tőle sem érdemes számítani, mert azt még a kampány elején leszögezte, hogy Putyint nem kívánja kritizálni.
A legizgalmasabb jelölt bizonyosan a negyvenéves Vlagyiszlav Davankov, aki az Új Emberek párt képviseletében az alsóház alelnöke. Az ő 13 fős frakciója volt az egyetlen, amely nem szavazta meg 2022 februárjában a két kelet-ukrajnai szakadár állam, a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság függetlenségének elismerését. Putyin politikáját se nem támogatja, se nem ellenzi élesen, Ukrajnában békét és tárgyalásokat akar, kiáll a cenzúra ellen, mert az szerinte olyan, mint az amerikai eltörléskultúra vagy a szovjet elnyomás. Azt szeretné, ha a rezsim büntetőpolitikája különbséget tenne a valódi hazaárulók és a politikailag csak másként gondolkodók között. Pártja a 2021-es országos választáson 5,32 százalékot szerzett, és 1-2 fővel minden regionális parlamentben jelen van. Most 4-5 százalékot mérnek neki – de egy vastag lábjegyzettel. Ő áll ugyanis az orosz választási bizottság által elfogadott jelöltek közül a legtávolabb az ukrajnai háború ügyétől.
A három prominens elutasított aspiráns mindegyike a konfliktus témáját állította középpontba.
Nyíltan háborúellenes és 6-8 százalékos népszerűséget hozó kampányt folytatott Borisz Nagyezsgyin, a Moszkvai területen található Dolgoprudnij önkormányzati képviselője, aki 1999 és 2003 között Szergej Kirijenkónak, Putyin későbbi kabinetfőnök-helyettesének a pártja, a Jobboldali Erők Szövetsége színeiben volt törvényhozási képviselő. A háború ellen kampányolt Jekatyerina Duncova újságíró is. Más irányból, de szintén a háborús politikát támadta Igor Girkin, a Donyecki Népköztársaság volt védelmi minisztere, idén januári bebörtönzéséig rendkívül népszerű haditudósító, aki szerint az orosz vezetés inkompetens módon viselkedik az ukrajnai háborúban.
Girkin jelöltségét a börtönbüntetés okafogyottá tette, Nagyezsgyint és Duncovát pedig formai okokra hivatkozva nem vette fel a listára a választási iroda – világos tehát: Putyin nem akarja, hogy a háború bármilyen irányból kampánytéma legyen. Davankov az egyetlen, aki nyíltan vállalja – Putyinnál eggyel –békepártibb álláspontját, így könnyen lehet, hogy felsorakoznak mögé a kizárt jelöltek hívei is.
A regnáló elnök hivatalos programot nem hirdetett, de kampányhonlapja telis-teli van neves értelmiségiek támogató nyilatkozataival, emellett eredménykampányt folytat. Büszkélkedik a ciklusban megépült repülőterekkel, sportközpontokkal, a gázfűtési hálózat nagy léptékű fejlesztésével. Hirdeti az utóbbi hat évben megvalósuló orosz gigaprojekteket, köztük Európa legmagasabb felhőkarcolóját, a szentpétervári Lahta centrt, a Szevernij poljusz (Északi-sark) nevű úszó sarki laboratóriumot, amely a maga műfajában első a világon, továbbá a Keleti űrrepülőteret és az amuri gázfeldolgozó üzemet. Szót ejt Oroszország technológiai vívmányairól, a Kinzsal hiperszonikus rakétáról, az UFL-2M lézerről, a világ első teljes óceánmélységet lefedő autonóm merülőjárművéről, a Vityaz-D-ről, valamint a Sputnik V vakcináról is. Az orosz büszkeségre apellálva pedig azokkal a hétköznapi technológiákkal is kampányol, melyek gyártásában vagy megvalósításában az ország így vagy úgy világelső: az önvezető mezőgazdasági gépekkel, a káros adalékanyagok nélküli műtrágyával, a lakásépítéssel, a nukleáris fűtőanyaggal, de még a pulykahússal is.
Putyin az Egyesült Államokat vagy épp az Európai Bizottságot vezető kollégáihoz hasonlóan minden évben tart state of the union beszédet a parlament két háza előtt. Mivel ez idén február 29-ére esett, nyugodtan tekinthető kampánybeszédnek is. Külpolitikai tekintetben az államfő Emmanuel Macron francia elnök üzenetére reagált, aki a múlt heti párizsi Ukrajna-konferencián nem zárta ki, hogy a Nyugat akár katonákat is küldhet Ukrajnába. Putyin azt mondta, hogy
„Oroszország senkinek nem engedi meg, hogy beavatkozzon belső ügyeibe”,
ezért teljes harckészültségben van a stratégiai nukleáris arzenál; a nyugatiaknak szerinte „végre meg kellene érteniük – most mondtam el nekik –, hogy nekünk is vannak olyan fegyvereink, amelyek meg tudnak semmisíteni célpontokat az ő területeiken”. Utalt arra, hogy mindenki emlékszik, milyen sorsra jutottak azok, akik Oroszországba katonát küldtek, s „a potenciális beavatkozóknak a következmények most sokkal tragikusabbak lesznek”. A gazdaságról szólva hangsúlyozta, hogy a Nyugaton kívüli világ dinamikusan növekszik, így 2026-ra a BRICS-országok gazdasági teljesítménye meg fogja haladni a G7-ét. Bejelentette emellett, hogy a tőke külföldre menekülésének megfékezéséhez visszafogja majd a hatósági vizsgálatokat, és megfontolják a kisvállalkozások adóhatósági büntetéseinek elengedését is. Beszélt emellett egy sor új importhelyettesítési, család- és sporttámogatási programról.
A hivatalos kampánytevékenység mellett a Kreml kiszivárgott dokumentumait feldolgozó újságíróknak hála nemrég egyéb kampánymódszerek is nyilvánosságra kerültek. Kirijenko vezetésével nagyjából 110 milliárd rubelt – 400 milliárd forintot – költ el az állami költségvetés az elnök kampányának segítésére három kulcsfontosságú területen: közvetlenül a választás megnyerésére, az ahhoz kapcsolódó információs háborúra, illetve a megszállt ukrajnai területek lojalitásának bebiztosítására.
A kiszivárgott iratok lelepleztek egy orosz kormánypárti ngó-k garmadájából álló, államilag finanszírozott hálózatot. Kiderült például, hogy idén 70 milliárd forintnyi rubelt kap az állami költségvetésből az az Internetfejlesztő Intézet (IRI), amely propagandafilmeket és sorozatokat, „kreatív tartalmat” gyárt a Kreml négy fontos narratívájának erősítésére. Ez a négy narratíva a nemzeti érdekek és értékek védelme, az orosz életminőség javulása, az ország hősei, valamint az összetartozás érzése. Ezen alkotások létrehozásának teljes folyamatát 2022 vége óta közvetlenül figyeli a Kreml tizenöt fős „szerkesztői csapata”. A kiszivárgott dokumentumokból kiderült, hogy az IRI finanszírozta sok egyéb mű mellett az utóbbi idők legnépszerűbb orosz sorozatát, a Szlovo pacanát (a srác szava) is, mely a Szovjetunió utolsó éveinek bűnözői hálózatairól szól, ahogy az orosz Netflix, a Wink egyik szintén népszerű saját gyártású sorozata, a GDR (NDK) is a Kreml pénzéből készült. Ennek egyébként egy, az NDK-ba helyezett orosz hírszerzőtiszt a főszereplője, akit akár Putyinról is mintázhattak. Ezekhez képest már eltörpül a Kremlin Leaks néven elhíresült szivárogtatás többi részlete: Vlagyimir Putyin kedvenc újságírójának, Vlagyimir Szolovjovnak az évi 6 milliárd forintnyi állami fizetése, az Egységes Oroszország párt kelet-ukrajnai szervezeteinek és a Readovka propagandalap ukrajnai kiadásának többmilliárdos állami támogatása, a rengeteg propagandarendezvény, továbbá számos titkos felmérés Oroszországban és a megszállt területeken, melyek segítségével a Kreml igyekszik még a választás előtt megtudni, mekkora az elnök valós népszerűsége az ország egyes területein, és mik a lakosságot leginkább foglalkoztató, zavaró, bosszantó ügyek, hogy előre reagálni tudjon rájuk, és minél kevésbé kelljen a szavazóurnáknál megszülető végeredményt manipulálni.
Sűrű hónapokon van tehát túl a Kreml belpolitikai gépezete Szergej Kirijenko vezetésével azért, hogy március közepén Oroszország és a világ aztán minél kevésbé izgalmas végeredményre ébredhessen.
Navalnij: az ember, aki nem lesz ott
A 2013-as moszkvai polgármester-választás kivételével Oroszország minden politikai aktusából kizárták az utóbbi tíz évben Alekszej Navalnijt, a messze legnépszerűbb orosz ellenzéki politikust, a Putyin-rendszer korrupciós ügyeit feltáró Korrupcióellenes Küzdelemért Alapítvány (FBK) vezetőjét. Erre ezúttal a legszomorúbb okból kifolyólag nem lesz szükség: Navalnij február 16-án az északi sarkkörön túl fekvő Harp településen, a Sarki Farkas nevű, legmagasabb biztonsági fokozatú lágerben életét vesztette. A hivatalos kommunikáció szerint séta közben rosszul lett, és eszméletét vesztette. Március elsején, pénteken temették Moszkvában.
Alekszej Navalnij karrierjét a szélsőjobboldalon kezdte: 2012-ben, Putyin ismételt elnökké választása után hatalmas tüntetéseket szervezett a moszkvai Puskinszkaja metróállomás környékére, ezzel alapozta meg országos népszerűségét, majd 2013-ban a közép-ázsiai vendégmunkások ellen, a volt szovjet tagállamok állampolgárainak vízumkötelezettségéért kampányolva 27 százalékos eredménnyel második lett a polgármester-választáson.
Az azt követő tíz évben Navalnijnak közvetlen politikai részvételre két koncepciós per, a Kirovlesz-ügy és az Yves Rocher-ügy miatt nem volt lehetősége, de börtönbe sem kellett vonulnia. Csak úgy ontotta magából a hatalmas nézettségű, kínos leleplezéseket, többek között Dmitrij Medvegyev volt elnök, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsa alelnökének ingatlanügyeiről és Vlagyimir Putyin állítólagos kastélyáról a fekete-tengeri Gelendzsik környékén. 2020-ban Tomszkból Moszkvába repülve rosszul lett, mint kiderült, a novicsok nevű idegméreg került a szervezetébe. Kezdetben egy omszki kórházban kezelték repülőgépe kényszerleszállása után, majd – sajtóhírek szerint Angela Merkel közbenjárására – Berlinben, a Charité kórházban kúrálták ki.
Navalnij 2021. január 17-én a Pobeda légitársaság egy járatán hazatért Moszkvába, ahol letartóztatták, mivel bírósági ítéletei értelmében nem hagyhatta volna el Oroszországot. Ezt követően küldték börtöntáborba, ahonnan már nem szabadult. Az alapítványt felesége, Julija Navalnaja és csapata veszi át. Egy gyermek, a Stanford Egyetemen tanuló, 23 éves Dasa Navalnaja marad az elhunyt politikus után.
Senki nem mentegetheti magát azzal majd 2026 után, hogy ő erre nem gondolt volna, mert nem ezt ígérték. Minden világos – tájékoztatott a házelnök.
Pedig nem akármiért utazott Putyin elnökhöz a szlovák kormányfő.
A brüsszeli lap szerzője próbálja megérteni miért fordult Románia lakossága a liberálisok helyett a radikális jobboldaliak felé.
Az ukrán elnök veszélyezteti Szlovákiát – véli a kormányfő.
Andrzej Duda megérti Donald Trumpot.
Az egyházfő azt szeretné, ha minden fronton véget érne a vérontás.
Minden tervük dugába dőlt.
Mozgalmas év volt a felsőoktatásban és a szakképzésben egyaránt, Varga-Bajusz Veronika kértük meg, hogy értékelje az évet.
