Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az ötkarikás esemény július 26. és augusztus 11. között lesz Párizsban.

Nyitókép: Chesnot/Getty Images
Egy friss felmérés szerint a franciák több mint fele (52 százalék) gondolja úgy, hogy az ország nem áll készen az idei nyári olimpia és paralimpia megrendezésére.

A CSA szociológiai szolgálat által – a CNews tévécsatorna, az Europe 1 rádió és a Le Journal du Dimanche újság megbízásából – készített közvélemény-kutatás tanúsága szerint a megkérdezettek közül a nők a pesszimistábbak:
55 százalékuk úgy látja, hogy Franciaország nem lesz képes a világ minden tájáról érkező sportolók és nézők megfelelő fogadására.
A felmérésben több mint ezer, 18 éven felüli francia vett részt, s a leggyakrabban a 35 és 64 év közöttiek (57 százalék) válaszoltak nemmel az ország felkészültségére vonatkozó kérdésre. Ugyanez az arány 54 százalék a 18 és 24 év közöttiek körében. Ugyanakkor a 25 és 34 év közöttiek több mint fele (51 százalék) éppen ellenkezőleg, pozitívan értékelt, a legnagyobb bizalommal pedig a 65 év felettiek vannak: a megszólítottak 55 százaléka optimista Franciaország olimpiai felkészültségét illetően.
A nyári ötkarikás esemény július 26. és augusztus 11. között lesz a francia fővárosban.
(MTI)