– jelentette ki Forró Krisztián, aki a régiók fejlesztését, a nemzeti közösségek kapcsolatát és a béke fontosságát is hangsúlyozta.
Pellegrini leszögezte, többször tárgyalt már Forró Krisztiánnal, ismerik egymást, és számos kérdésben, köztük a külpolitikát illető kérdésekben is hasonló az álláspontjuk. Egyetértenek az Ukrajnában zajló háborúval és a regionális különbségek felszámolásával kapcsolatban. A jelenlegi házelnök konkrét terveket is megfogalmazott, egyeztettek például egy új kórház építéséről Rimaszombatban, illetve a kétnyelvű közlekedési táblák kihelyezéséről is – írja az Infostart.
Forró Krisztián Pellegrini melletti kiállása azonban több felvidéki magyar közszereplőt meglepett.
Mózes Szabolcs, a Magyar Szövetség elnökségi tagja szerint az egyezség az volt, hogy mindkét továbbjutóval tárgyalni fognak, majd ez alapján döntenek a kérdésben. Mózes nehezményezte, hogy az elnökség tagjainak és a magyaroknak a közösségi portálról kellett tudomást szerezniük arról, hogy kit támogat a második fordulóban a párt elnöke.
„Így nem lehet hazardírozni egy párt jövőjével, sem a magyar emberek becsületével. A Magyar Szövetség nevében is elnézést kérek minden jóérzésű magyar embertől” – idézi a politikust az Infostart.