Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Soha semmi nem igazolhatja az ilyen szörnyű erőszakot” – nyilatkozta a brit külügyminiszter.

Nyitóképen: David Cameron / MTI/EPA/Tolga Akmen
Több nyugati vezető is nyilvánosan elítélte a moszkvai koncertterem elleni támadást, amelyben legalább 93 embert öltek meg fegyveresek – számolt be a BBC. David Cameron brit külügyminiszter az eset kapcsán úgy fogalmazott: „Az Egyesült Királyság a leghatározottabban elítéli a Moszkva melletti Crocus City Hallnál elkövetett halálos terrortámadást. Őszinte részvétünket, és mély együttérzésünket fejezzük ki a sok áldozat családjának.

Soha semmi nem igazolhatja az ilyen szörnyű erőszakot.”
Olaf Scholz német kancellár pedig a következőket nyilatkozta: „Elítéljük az ártatlan koncertlátogatók ellen Moszkvában elkövetett szörnyű terrortámadást. Gondolataink az áldozatok családjaival és a sérültekkel vannak.”
Antonio Guterres ENSZ-főtitkár is megszólalt, a szóvivője szerint a politikus „a lehető leghatározottabban” elítéli a tegnap esti halálos terrortámadást. „Mély részvétét fejezi ki a gyászoló családoknak, valamint az Orosz Föderáció népének és kormányának” – olvasható a közleményben.
***