Ferenc pápa: Isten győzött a szerelmem felett

2024. március 14. 20:46

A Szentatya a közeljövőben megjelenő interjúkötetében azt is kijelentette, a mindent uniformizálni akaró Brüsszelnek tiszteletben kell tartania Magyarország sajátosságait.

2024. március 14. 20:46
FERENC pápa

Nyitókép: Alessandra Tarantino
 

Március 19-én jelenik meg Ferenc pápa legújabb önéletrajzi kötete, a Világgazdaság a Corriere della Sera című olasz napilapot szemlézte, amely több részletet hozott nyilvánosságra a könyvből, amely „Az élet – történetem a történelemben” címet viseli. Az interjúkötet Jorge Mario Bergoglio 88 életévét kíséri végig nagy történelmi események tükrében. A kötetet Magyarországon nem forgalmazzák.

A cikkből többek között kiderül, hogy Ferenc pápa a szemináriumi időszakában szerelmes lett. 

„Már korábban is volt barátnőm, egy nagyon kedves lány, aki a filmiparban dolgozott, később megnősült és gyerekei születtek. Ekkoriban viszont az egyik nagybátyám esküvőjén elkárpáztatott egy lány. Olyan gyönyörű és intelligens volt, egy héten keresztül mindig az ő arca járt a fejemben és nehéz volt imádkoznom! Aztán szerencsére elmúlt, és én testtel-lélekkel a hivatásomnak szenteltem magam” – mesélte.

Az abortuszról azt mondta, mindig meg kell védeni az emberi életet a fogantatástól a halálig. 

„Soha nem fáradok bele, hogy elmondjam, az abortusz gyilkosság, bűncselekmény, nincsenek más szavak: egy vétlen emberi élet kioltását jelenti” – fogalmazott, majd azt mondta, akik cinkossá teszik magukat az abortuszok elvégzésében, azok bérgyilkosok. Egyben elítélte a béranyaságot is, amely veszélyezteti a férfi és a nő méltóságát és a gyermekeket árucikként kezeli.

A kötetben Magyarországról és Orbán Viktorról is szó esik. Ferenc pápa azt mondta, 

a mindent uniformizálni akaró Brüsszelnek tiszteletben kell tartania Magyarország sajátosságait, 

minden népnek meg kell őriznie saját gazdagságát, kultúráját, filozófiáját a különbségek közötti összhangra törekedve: „Erről beszéltem Budapesten. Remélem, hogy szavaim meghallgatásra találtak egyrészt Orbán Viktornál, aki megérti, hogy mindig nagy szükség van az egységre, másrészt Brüsszel részéről is” – jelentette ki.

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Patika
2024. március 31. 21:44
Atyám ön egy dimenziós lehetett mindkét plátói opció tekintetében... ráadásul egyoldalú ragaszkodását egyik se viszonozza... A földit még lehet hibáztatni, de a megfoghatatlanról azt képzelhet, amit csak akar... (olyan mint a kábszeres, kivülálló látja csak hogy nincs ott ahol gondolja hogy van)
Akitlosz
2024. március 15. 01:44
"egy nagyon kedves lány, aki a filmiparban dolgozott, később megnősült és gyerekei születtek. " Hát ... izé ... Ezt jobb nem elképzelni.
Cirbi
2024. március 14. 23:26
"nagyon kedves lány, aki a filmiparban dolgozott, később megnősült (?!?!?!) és gyerekei születtek.
Bell & Sebastian
2024. március 14. 22:08 Szerkesztve
Egyetlen példa szól a Bibliában Istennel birkózásról, Jákobé. A viadalt egy övön aluli ütés döntötte el, mégis Jákob győzött. A példabeszéd a küzdelmet és félelmet állítja ellentétpárba. Nagyjából azt mondja, mint Madách a zárszóban. Ugorgyunk egy nagyot, ... és ne vígy minket kísértésbe... . Vajon a szerelem csupán a szeretet felfokozott formája lenne, és mint minden jónak, Isten a forrása? Célja a Teremtéshez szükséges kötőerő létrehozása? Miféle kísértés az, amiben Isten és a maga gyermekei közt kell választania egy katolikus papnak kizárásos alapon? Az érvényes helyes (katolikus) válasz a mémeket felsőbbrendűnek tekinti, mint a géneket. Ettől nem fordul át az egyház vezetése dinasztikus diktatúrába. Ami ha cél, enyhébb (ortodox) szabályozással is elérhető. Súlyos ár folyamatosan kigyomlálni a legkiválóbb elméket Isten országának földi másából. De mint a saját példánkból is kitűnik, egy fényességes elme sem garancia semmire. Dinasztikus diktatúra ellen biztosan nem hat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!