Rendkívüli!

Rendkívüli: iráni drónok indultak el Izrael ellen, küszöbön a háború

Európa már nem biztonságos a migránsoknak sem

2024. március 27. 18:00

Az Isten-, ember- és életellenes progresszív nyugati vezetők miatt kontinensünk ma a túlélésért küzd.

2024. március 27. 18:00
Deme Dániel
Deme Dániel
Magyar Nemzet

Nyitókép: AFP / Yassine Gaidi

 

„Ahogy a miniszterelnökünk mondta évekkel ezelőtt, az illegális migráció olyan probléma, mint a fogkrém: nem lehet visszatömködni a tubusba, ha már egyszer kint van. A francia elnök viszont az utóbbi hetekben tanúsított viselkedésével könnyen elérheti azt, amit eddig lehetetlennek tartottunk: a fogkrém önmagától visszamenekülhet a tubusba.

Az a hetykeség, ahogy Emmanuel Macron az oroszok elleni katonai fellépés gondolatát lebegteti, és az a természetesség, ahogy egész Európától elvárja, hogy egyként felsorakozzanak mögötte, olyan ember benyomását kelti, aki abszolút nincs tisztában cselekedeteinek következményeivel.

Olaf Scholz német kancellár legalább tördeli egy kicsit a kezét, aggódó arcot vág és téblábol zavarodottan, mielőtt újra menetrendszerűen beadja a derekát a könyörtelen Annalena Baerbock külügyminiszter ostorcsattintására. Macron viszont jellegzetes francia felelőtlenséggel áll ezekhez a dolgokhoz is. Pedig a francia elnöknek bármelyik másodrangú katonai stratégája el tudná magyarázni, hogy minden brutális veszteségük ellenére az oroszok még mindig tizenöt percen belül egy füstölgő radioaktív romhalmazzá tudnák változtatni kontinensünket, amely a következő négyezer évben teljesen alkalmatlan lenne emberi létezésre.

Ebben a légkörben éljük bele magunkat egy pillanatra a konfliktuszónákból ideérkezett néhány millió migráns helyébe! Európa a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ingyen lakás, ingyen orvos, pénz munka nélkül, nulla elvárások, totális szabad út bármiféle etnikai vagy vallási fundamentalizmusnak. Legalábbis ez áll a német egyházak által finanszírozott embercsempészek színes prospektusaiban. Csak amikor ideérkeznek, ők is láthatják, hogy ezt a kontinenst néhány teljesen beszámíthatatlan eszelős irányítja, akiket ha nem sikerül kordában tartani, hamarosan ők is megismerhetik, milyen az atomháború totális pusztítása.”

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-72
2024. április 14. 02:48
🍓 ️ F­­o­­r­r­ó­­ l­­­á­­­n­­­yok sz­ex­et ak­ar­­n­­­ak, ba­sz­­d m­­­eg ők­et 👉 𝗪­­𝗪­­­𝗪­­­.­­𝗖­𝗨­­𝗠𝟰­.­­𝗙­­­𝗨­­­𝗡
gilou-au-clavier
2024. március 27. 21:21
Hülyeség. Itt mindenki küzd a túlélésért, a magyar, a francia és a ruszkik is. Sajnos benne van, hogy Afrika egzisztenciális fenyegetést jelentsen, ahogy persze a hatalomért küzdő a mocskos ruszki terrorállam is,. és ahogy az USA is küzd. Már ma is 12x annyi csecsemő születik Afrikában, mint az EU-ban és ez a szám még duplázódni fog. Csak Nigéria 5-700 milliós ország lesz. A magyarországi népsűrűség hét-tízszeresével. Annyi meg biztos, hogy 1. durva klímaváltozás 2. ökológiai pusztulás és globális környezeti szennyezés van és lesz 3. Nyersanyagok és fosszilis energiahordozók kimerülése várható a 21. században, ami két éve elkezdett 20. századi formát ölteni.
Kotucso
2024. március 27. 20:42
Ha most megússzuk az atomháborút, nem sokáig lesz gpnd ezekkel a nyugati vezetőkkel. Ezek lelépnek, a maradék kelletlenül,de be fogja tartani a sariát.
Falióra tábornok
2024. március 27. 20:17 Szerkesztve
igen, európa lassacskán rájön nem csak arra, hogy a büdös ruszki orkok egzisztenciális fenyegetést jelentenek az egész kontinensre, hanem arra is, hogy a kövér cigány és a tót paraszt már meg sem várja, hogy kitörjön a balhé, azonnal csicskulnak, és izomból nyalják putyin csizmatalpát. orbán és fico románabb a románnál - ha már világháborús (szó)fordulatot akarunk. a kurva anyját mindkettőnek és az összes követőjüknek is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!