„Megnézzük, de másnap már lehugyozzuk. Kérdés: miért hugyozzuk le?” – teszi fel nem túl kendőzetlenül a kérdést a New York Post publicistája.
A New York Post szerzője igen nyers írásban szállt be az Oscar-gálába. Először is leszögezte: nem arról van szó, hogy a „szokásos” érvek miatt nem tetszene neki az Oscar-gála, például, hogy irigy lenne az ott résztvevők gazdagságára.
Ugyan már. A kölcsöngyémántokat már akkor lehúzzák a jelöltek ujjairól, amikor az afterparty klotyóján szenvednek. A kölcsönbe kapott designer ruhákat pedig olyan sebesen viszik vissza, hogy még ki sem szellőzött az előző viselőjének illata”.
A gond a publicista szerint sokkal inkább az, hogy a fókusz elterelődött a tehetségről és a képességekről, és az egész filmipar teljesen át lett politizálva.
Változatosság, befogadás, sokszínűség. Felejtsd el, mi a jó film. Csessze meg a rendező, az író, a színész, a tervező, a koreográfus képességeit. (...) Kit érdekelnek ezek?”
Ehelyett a szerző szerint az a fontos, hol szült meg téged az édesanyád, és van-e útleveled. Ezt leszámítva nagyjából mindegy, hogy „egy madagaszkári férfivécéből érkezel”, vagy esetleg egy amerikai forgatókönyvíró „lábspecialistájának asszisztensének fogorvosa vagy”, mert végeredményben 4 és 12 éves közti korosztálynak szólnak a mai filmek.