Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Beleszállt a nyugati cégekbe az osztrák külügyminiszter a szankciók kapcsán

2024. március 17. 09:47

Alexander Schallenberg szerint be kellene tartani a szankciókat.

2024. március 17. 09:47
Schallenberg - Blinken press conference in Vienna

Nyitókép: Askin Kiyagan / ANADOLU / Anadolu via AFP

A nyugati vállalatok nagy többsége továbbra is jelen van Oroszországban, annak ellenére, hogy számos külföldi vállalat bejelentette, hogy a Moszkva és Kijev közötti konfliktus miatt kivonul az országból – mondta Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter.

Az osztrák cégek „erősen elkötelezettek” mind Oroszországban, mind Ukrajnában – ismerte el Schallenberg pénteken Bécsben, Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján. Ausztria a hatodik legnagyobb befektető az ukrán gazdaságban – hangsúlyozta.

„És igen, osztrák cégek is jelen voltak Oroszországban,

mint a nyugati cégek mintegy 95 százaléka

– jelentette ki a külügyminiszter. Schallenberg ragaszkodott ahhoz, hogy az Oroszország ellen bevezetett szankciókat „teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Nem lehet semmilyen kivétel”.

Továbbá azzal vádolta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy a földgázt és a gabonát eszközként „nyomásgyakorlásra” használja. És azt ígérte Ausztria csökkenteni fogja az orosz földgáztól való függőségét.

A Politico a múlt héten arról számolt be, hogy Washington nyomást gyakorol az egyik legnagyobb osztrák bankra, a Raiffeisen Bank Internationalra, hogy vonuljon ki Oroszországból. A lap szerint az amerikai pénzügyminisztérium megbízott helyettes államtitkára, Anna Morris közölte az osztrák tisztviselőkkel és a vállalat képviselőivel, hogy a bankot

az amerikai pénzügyi rendszerből való kizárás veszélye fenyegeti, ha nem tesz eleget a követelésnek.

A Raiffeisen közölte, hogy 2022 februárja óta jelentősen csökkentette oroszországi tevékenységét, de továbbra sem szándékozik kivonulni az országból, mivel tavaly ott termelte profitjának csaknem felét.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-93
2024. június 15. 08:58
🍓 ️ ­­­É­­­r­t­­é­­k­­­e­l­­d­ ­­a­ ­­s­­z­e­­x­­­i­ ­­p­­­u­­­n­­­c­­i­­­m­a­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­𝐖­­­.­­­𝐗­­𝟏­­𝟖­.­𝐅­𝐔­𝐍
Tiszafa
2024. március 18. 12:33
Ez hülye, de nagyon. Ha minden cég betartaná az idióta szankciókat, akkor azzal együtt rögtön be is zárhatna minden cég. Ugyanis az orosz eredetű energiahordozókat senki nem tudja pótolni. Energia nélkül pedig semelyik cég nem képes működni. Továbbra is az oroszoktól jön az energiahordozók kb 70-75%-a, csak azt főleg Indiában, de máshol is kicsit megkeverik saját termékkel és átcímkézik az olcsó orosz naftát, majd többszörös áron továbbítják Európába, ahol választhatnak a cégek: Vagy megveszik a szankciókat röhögve kijátszó országok nagyon drága energiahordozóit, vagy bezárnak. Harmadik opcióként választhatnák, hogy a sok idióta brüsszeli barmot agyonverik, de odáig még nem jutottak el. Még nem...
nempolitizalok-0
2024. március 17. 14:59 Szerkesztve
Baromság. Ha betartanák a szankciókat európa nagyon hamar elszegényedne. Nem véletlenül nem tartják be, senki nem olyan ostoba, hogy elmenjen hajléktalannak, ha nem muszáj. remélem, mi sem tartjuk be, azaz van annyi esze az Orbán kormánynak, hogy bólogasson a tetves eurolibsiknek, miközben átkúrja őket, ahogy saját országaikban is teszik. Ez egy szemfényvesztés, A tetves eurolibsi liheg, felszólal mások ellen, miközben saját országánál kussol. Európa megtanulja, amit mi megtanultunk a szocializmusban, a bolsi seggfejjel lehet együtt bólogatni, de át kell baszni, meg kell kerülni. Az egész ország ezt csinálta, most ugyanezt a libsi seggfejjel kell csinálni.
orokkuruc-2
2024. március 17. 14:14
Nagyobb cigány ez az izé, mint Encsen bármelyik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!