Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Magyarázkodik az Open Society az antiszemita vádak miatt.

Soros Alex közleményt adott ki, amelyben elhárítja azokat a vádakat és kritikákat, amelyeket az apja által alapított szervezet évtizedek óta „elszenved” – számolt be cikkében a JNS.org. A Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatótanácsának 38 éves elnöke szerdai közleményében azt állítja, hogy az általa 2023 júniusa óta vezetett szervezet ellenzi az antiszemitizmust. Soros úgy nyilatkozott, hogy
a torz és tisztességtelen jobboldali támadásokra” reagált.
Soros elmondta azt is, hogy apja, Soros György „következetesen arra törekedett, hogy támogassa a társadalom peremére szorultakat – köztük az LMBTQIA személyeket, a menekülteket, a kábítószer-használókat és a szexmunkásokat –, és küzdjön az etnikai, vallási és faji gyűlölet minden formája ellen. Az antiszemitizmus elleni küzdelem ennek a munkának az egyik központi része volt”.

2023 októberében az Open Society adományozási nyilvántartásának felülvizsgálata azonban kimutatta, hogy több mint 15 millió dollárt küldött a Hamászt támogató aktivista csoportoknak az október 7. óta világszerte nagyvárosokban zajló tüntetéseken.
Soros Alex több, a gyűlölet elleni küzdelem érdekében tett intézkedést is kiemelt, köztük 2016-ban „egy 10 millió dolláros Open Society befektetést a Communities Against Hate (Közösségek a gyűlölet ellen) létrehozására, amely az országszerte kibontakozó gyűlöletcselekmények mélységének és terjedelmének nyomon követésére és bejelentésének ösztönzésére irányult” – olvasható a cikkben.
Nyitókép: Alex Soros Facebook-oldala